A nőfély

A tavalyi koronavírus-járvány jócskán betett a lagziknak, de az idén már ismét igazi lagziszezon volt. És ha esküvőről van szó, akkor nem maradhat el a vőfély, esetünkben nőfély, aki gondoskodik a jó hangulatról, és arról, hogy minden gördülékenyen, a hagyományoknak megfelelően történjen. Korábban főként férfiak látták el ezt a szerepet, de az utóbbi időben egyre több nőfély van a szakmában. Az egyik legismertebb vajdasági nőfély Gogolák Tímea, aki egészen fiatal kora óta foglalkozik ezzel. Timi, saját bevallása szerint, már gyerekként tudta, hogy vőfély akar lenni.

– Március végén lesz 18 éve, hogy elkezdtem lakodalmakkal foglalkozni, úgyhogy lassan nagykorú leszek a szakmában. Gyerekkoromban nagy volt a család, és sok lakodalomba hívtak bennünket, én mindig ott álltam a vőfély előtt, és hallgattam, ahogy beszél. Megható szavakkal szólt az emberekhez, és ez volt az, ami megfogott. Vőfélykedni szerettem volna, de nem volt rá lehetőség, mert akkor még csak férfi vőfélyek voltak. Egy horgosi lakodalomban nyílt először lehetőségem arra, hogy bemondjam a bokréta beköszöntőt. Utána odajött hozzám a vőfély, gratulált, hogy milyen szépen elmondtam és megkérdezte, hogy miért nem foglalkozok ilyesmivel? Egy évvel ezt követőenn egy kisebb lakodalomban a fiatalok megkérdezték tőlem, hogy vállalnám-e a vőfély szerepét. Nagy tudásom még nem volt, de megtanultam pár szöveget, és éreztem a lakodalmat, a ritmust, szerettem mulatni és táncolni. Hála Istennek, volt elég bátorságom kiállni az emberek elé, és minden jól sikerült. Azóta is csinálom, és most már túl vagyok a 420 lakodalmon.

Hogy tanultad ki a vőfély szakmát?

– Az az igazság, hogy videokazettákat néztem, megállítottam, és kiírtam a szövegeket. Emellett volt egy horgosi vőfély, Feri bácsi, akitől kaptam kezdőszövegeket. Azóta változtak a lakodalmak, több igény van a fiatalok és a szülők részéről, de igyekszünk megfelelni. Amikor kezdtem a nőfélykedést, akkor a mostanihoz képest a szakmában tized annyi nő volt. Az első években nekem is kevés lakodalmam volt, évente 3-5. Utána az emberek egymástól hallottak rólam, mint nőfélyről, és egyre több megbízást kaptam, évente 10–15 lagzim is volt. Manapság évi 30–35 lakodalmam van, mellette bálok, esküvői kiállítások, házassági évfordulók stb.

Hogyan fogadták az emberek, hogy egy nőfély vezeti le a lagzit?

– Kezdetben nehéz volt. Első adai lakodalmamon pl. bejöttek a vendégek és meglepetten néztek rám, ahogy ott álltam népviseletben, vőfélybottal a kezemben. Összesúgtak, hogy te jó ég, mit fog ez produkálni? Szokatlan volt nekik, mert még nem igazán voltak női vőfélyek, de amikor mentek haza, akkor odajöttek hozzám, és gratuláltak. Az ilyesmi nagyon sokat számít, és azóta jobban elterjedt a női vőfélység is. Nagyon szeretem a lakodalmakat, mondhatni ez a második életem. Mint említettem, kezdetben kevés lagzim volt, de szájról-szájra terjedt a hírem, mint nőfélynek. Sosem reklámoztam magamat, ennek ellenére mégis sokan megkeresnek. Most már ott tartok, hogy sajnos időnként vissza kell utasítanom az embereket, mert annyi megbízásom van. Volt már olyan alkalom is, hogy áttették a lakodalmat olyan időpontra, amikor ráértem.

A vőfélykedés biztosít-e megfelelő egzisztenciát, vagy mellette kell mással is foglalkoznod?

– Mindig azt mondom, hogy aki azzal foglalkozik, amit szeret, annak nem számít, hogy mennyi pénz jön be belőle. Nálunk vőfélyeknél megvan, hogy ki mennyiért megy el, és milyen lakodalmat vezet le. De aki csak azt nézi, hogy mennyi pénzt kereshet, az ne is induljon neki. Jó az a pénz, amit a lakodalomért kapok, mert családon belül mindig jól jön, de mellette állandó munkám is van.

Magyarországon egyre inkább ceremóniamesterek veszik át a vőfélyek szerepét. Nálunk van-e jövője a vőfély hivatásnak?

– Hiszek abban, hogy a vőfélység még sokáig élni fog. Magyarországon valóban inkább ceremóniamestereket hívnak, mert úgymond modern lakodalmakat szeretnének, nálunk azonban még élnek a hagyományok, és véleményem szerint még sokáig élni is fognak. Voltam már Ukrajnában, Romániában és Magyarországon is, és mindenhol eltérőek a szokások. Elmondhatom, hogy Ukrajnában és Romániában hozzánk hasonlóan tartják a szokásokat, de Magyarországon inkább hajlanak a ceremóniamesterhez, mint egy népviseletbe beöltözött vőfélyhez. Nálunk pedig még akkor is tartják magukat a hagyományos kikéréshez, ha a fiatalok már együtt élnek, vagy már van gyermekük.

Ha jól tudom, ne csak nőfélykedsz, hanem másokat is „megfertőztél” ezzel?

– Az unokahúgom, Dávid Kitti, 5-6 évesen látott egy lagziban, azt mondta az anyjának, hogy ő is olyan akar lenni, mint én. Ez a varázs azóta is megmaradt nála, és most már ő is vezet lakodalmakat. Még csak 16 éves, de néhány év múlva ő is profi vőfély lesz. Annak pedig különösen örülök, hogy lányok, hölgyek odajöttek hozzám, és azt mondták, hogy szeretnének megtanulni nőfélykedni. Jó az, hogy mások is szeretnék tovább vinni ezeket a hagyományokat, de sajnos, volt aki idő előtt feladta. Most egy csantavéri és egy kispiaci lány szeretnék ezt a szokást tovább vinni, és tőlem akarnak tanulni. Bízom bennem, hogy jövőre nőfélyekként már ők is nyilvánosság elé tudnak állni.