2022. január 19., szerda
CÍMLAPTÖRTÉNET

„Hosszú út áll még előttem”

A Bácskossuthfalváról származó Német Klaudió igazán sikeres utat járt be eddig a történelem háborúktól és békéktől hemzsegő macskaköves útján. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudomány Karán az idén fejezte be történelem alapszakos tanulmányait, jelenleg a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának mesterszakos hallgatója. A fiatal történészpalánta 2020 novembere óta publikál a Jó Pajtás gyermeklapba, ahol a nagy népszerűségnek örvendő Barangolás a történelmünkben című rovatot vezeti. Klaudió első könyve 2017-ben jelent meg Makacs moroviciak címmel, a második kötete az idén november végén lesz elérhető, mely A rebellis Csubela Ferenc – A politikus kisebbségi jogvédelme és magyar víziója a széteső Jugoszláviában címet viseli. Klaudióval a hamarosan megjelenő könyvéről, valamint jövőbeli terveiről beszélgettünk.

A történelmen belül milyen témákkal foglalkozol szívesen?

Fotó: Lakatos János
Fotó: Lakatos János

Alapvetően külhoni magyar történelemmel foglalkozok, és ezen a téren, legyen szó erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy épp vajdasági történetekről, nagyon sokat olvasok róluk. A kutatási területem viszont szorosan Vajdasághoz köthető – ezen belül javarészt inkább a titói Jugoszláviával foglalkozom, azon belül is azzal, hogy a vajdasági magyarok hol helyezkednek el ebben a letűnt országban. Kezdve a titói Jugoszlávia kezdetével tehát 1944-től egészen a délszláv háború végééig foglalkozom a vajdasági magyarok történetével, ebből az időszakból több kutatást is végeztem már. Előtte főleg a helytörténetre fordítottam a figyelmem, de ezzel a mai napig is foglalkozom.

Hogyan választottad ki a könyv témáját?

Mivel különösen érdekel a délszláv háború is, pontosabban a vajdasági magyarok helyzete a háborúban, ezért szinte magától értetődő volt, hogy Csubela Ferenccel foglalkozzak. Ő egy olyan karaktere a vajdasági magyarságnak, akit méltatlanul feledtek el, akiről nem beszélnek a vajdasági fiatalok, akire már csak az idősebbek emlékeznek. Gyakorlatilag arra vállalkoztam, hogy Csubela Ferencnek a politikai pályáját dolgozzam fel. Véleményem szerint Csubela valamelyest a saját kora előtt járt, mivel olyan víziója volt a vajdasági magyarságról és a kettős állampolgárság lehetőségéről, illetve a vajdasági magyar autonómiáról, amelyek mindenképpen előremutató gondolatok voltak. Ami miatt szerintem Csubela egy különleges aktor a vajdasági magyarok történetében, az az a tény, hogy ő ugyanazt a kisebbségi jogvédelmet képviselte a szocialista Jugoszláviában – az 1970-es években – és ugyanazért a jogokért küzdött az 1990-es években is. Az elv nagyon egyszerű volt: akkor tud sikeres lenni az az ország, amelyben élünk, ha a kisebbségeknek is ugyanazon lehetőségeik vannak mint a nagyobb nemzetnek. Úgy gondolom, hogy ez az a szellemiség, amit muszáj bemutatni a vajdasági közönségnek, hogy ne csak úgy emlékezzünk Csubela Ferencre, mint a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökére, hogy beszéljünk arról az útról is, amely ide elvezetett, aminek köszönhetően ő volt az első elnöke annak a pártnak, amely jelenleg a vajdasági magyarok körében a legsikeresebb.

Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a könyv megírása során?

A kutatás nagyon nehéz volt, egyrészt azért, mert a visszaemlékezők, bár nagyon sok dologban egyetértettek, mégis bizonyos információkban nem voltak biztosak, sőt voltak olyan információk, amikre egyáltalán nem emlékeztek – ezáltal a kutatás folyamata nagyon nehéz dolog volt, nem feltétlenül amiatt, mert sok forrásom volt, hanem amiatt, mert Csubela Ferenc élete egy olyan nehéz téma, amelybe elsőre őszintén beletört a bicskám, azért mert fiatal koromra való tekintettel sajnos nem volt lehetőségem foglalkozni ilyen témákkal. Önmagában a délszláv háború ténye és ennek az embernek a tevékenysége benne, olyan falakba ütköztetett, ami miatt hosszasan késtem a kötet megírásában ,részben a tapasztalatlanságom, részben a fiatal korom miatt is.

Milyen forrásokból kutattál?

Korabeli hangfelvételekből, rádióarchívumokból, újságokból, valamint korabeli évkönyvekből, szakirodalomból, visszaemlékezésekből kutattam – rengeteg forrásom volt, és én merítettem is a lehetőségekből, tehát volt miből főzni. Nagy probléma volt a témá megosztottsága és óriási konfliktusforrása, ezért nagyon sok elutasítást kaptam a visszaemlékezések elmesélésére való felkéréskor, valamint voltak olyanok, akik azt mondták, hogy visszahívnak, de azóta sem hívtak – talán ez volt a legnehezebb része a kutatásnak, aztán természetesen az írás, mert alapvetően egy nehéz témát dolgoztam fel, amelyet nehéz volt megírni is.

Mint kutató, író hogyan látod Csubela Ferencet?

Az az igazság, hogy jómagam, nem hiszem, hogy szeretnék erről véleményt mondani, de alapvetően én a szakmai szemszögből közelítem meg Csubelát, persze magánvéleményem is van, amit nem feltétlenül akarok megosztani, mert úgy hiszem, hogy ezt nekem adta a kutatás, sokat adott a személyiségemhez. A tapasztalatom viszont az, hogy mindenkinek mást jelentett Csubela Ferenc személye, a véleményeket a kiadvány Vélemények a Kárpát-medencéből részében olvashatjuk – valaki a heroikus igazságérzetét emelte ki, volt olyan, aki így nyilatkozott róla: habár sokszor kell ellenszélben haladnunk, semmi sem lehet olyan fontos, hogy feladjuk érte gyökereinket, és azt, amiben hiszünk. A kötet igazából mindenkinek mást jelent, ahogyan Csubela személye is, és talán ez mutatja meg az egykori politikus jelentőségét.

A jövőre nézve milyen terveid vannak?

Szeretném folytatni továbbra is a kutatást, jelenleg van több olyan témám, amelyeket el szeretnék kezdeni, ahogyan a helytörténet, úgy több vajdasági magyar téma terén is. Szeretném továbbfolytatni a Barangolás a történelmünkben című rovatom írását, már több vajdasági témát is előkészítettem. Be szeretném fejezni a mesterképzést, valamint, ha úgy alakul, akkor a doktori képzést is, szóval hosszú út áll még előttem.