2022. január 27., csütörtök

Ahol a hiány a legszebb szó

Újra zsong az élet a Szirmai Károly MME-ben – A temerini egyesület a dél-bácskai szórványmagyarság központja is

A koronavírus-járvány miatt bevezetett rendelkezések munkaszünetre kényszerítették még az olyan összetartó erőket is, mint amilyennek a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület számít. A szervezet ugyanis 1955. évi megalapítása óta folyamatosan működik: a váltakozó nemzedékek találkozóhelye 65 év alatt egyszer sem csendesült el. Egykor citerázó anyukák hozzák gyermekeiket néptáncra, együtt énekelnek a nagymamák a muzsikáló unokákkal, az apák lányaikkal együtt szerepelnek a színdarabokban, a nagyapák viszont örömmel tanulnak meg újra tamburázni a lelkesen zenélő fiataloktól. Voltak ugyan ínséges évek, amikor csendesebben vigadott a közösség, de 2019-ig egyszer sem hallgatott el teljesen. Ekkor viszont a legkitartóbbakat is térdre kényszerítette a „láthatatlan ellenség”.
A másfél évvel ezelőtti március 13-ára fájóan tekintenek vissza a temeriniek: a dátum azért vésődött be az emlékezetekbe, mert a március 15-ei műsorok főpróbáit még megtartották az egyesületben, a bemutatásukra azonban már nem kerülhetett sor.

Lukács Imre nagy örömére a néptánccsoportok újraindítása zökkenőmentesen zajlott: már az első próbákra több mint 60 gyerek érkezett
Lukács Imre nagy örömére a néptánccsoportok újraindítása zökkenőmentesen zajlott: már az első próbákra több mint 60 gyerek érkezett

MEGTÖRNI A CSENDET!
Akkoriban az egyesület húzóereje a néptánccsoportokban rejlett: a két óvodás és három általános iskolás csoportba csaknem száz gyerek járt aktívan, ami annyit jelent, hogy a temerini gyerekeknek csaknem az egynegyede táncolt a művelődési egyesületben. Emellett aktívan működött az ifjúsági tánccsoport is – emlékezett vissza a „korona előtti” időszakra Lukács Imre, a helyi néptáncmozgalom oszlopos tagja és vezetője.
– A tömegességet az évtizedes munka gyümölcseként éltem meg: sok gyereknek az anyukája, apukája is itt táncolt a színpadon. Ők tudják, hogy ez miről szól, és szívesen hozzák a gyerekeket. A folytonosság mindig is jellemezte az egyesületet. Ami változott, hogy a feltételeink jelentősen megjavultak: míg régen fűtetlen, sötét helyiségekben próbáltunk, addig mára van egy gyönyörű, tükörrel borított, télen meleg, nyáron hűtött próbatermünk. Az elnökség az elmúlt húsz évben igyekezett megteremteni a feltéteket ahhoz, hogy minőségi és megtartó munkát lehessen végezni. Ez egy ideig sajnos szünetelt a koronavírus miatt: igazából másfél év után sem javult a járványhelyzet, csak beleszoktunk abba, hogy ezzel együtt kell élnünk. Eljött az a pillanat is, amikor már nem lehetett tovább halogatni a dolgainkat, mert az maradandó károkat okozna. Így is tisztában voltunk azzal, hogy ennyi kihagyás után szinte teljesen újra kell formálni a csoportokat. Optimista ember vagyok, de a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen szép számban megjelennek a gyerekek az újrainduláskor. Jelenleg huszonöt ovisunk van, és harminc-egynéhány alsós is jelentkezett. Leginkább a felsős csoportunk fogyatkozott meg, ez viszont várható volt. A serdülők megtartására egyébként is jobban oda kell figyelni, így nem csoda, hogy a folytonosság hiánya miatt többen maradtak el. Jelenleg tizenketten vannak a csoportban, de ők kivétel nélkül olyan lelkesek, hogy öröm velük dolgozni. Nagy dolognak tartom, hogy az egyébként már szórványnak számító Temerinben az egyesület képes hetente 2-3 alkalommal rendszeresen bevonzani 60–70 gyereket. Mindezt elsősorban a szülőknek köszönhetjük, akik behozzák a gyerekeket, és méltányolják azoknak a munkáját, akik foglakoznak a csemetéikkel. A gyerekek szivacsok, és annyit szívnak magukba, amennyit adunk nekik. Egyáltalán nem félek attól, hogy másfél hónap múlva már színpadra állítsam őket. Idén ugyanis tervezünk Luca-napi műsort, amely évtizedek óta csak 2020-ban maradt el.
A néphagyományok ápolásával foglalkozó csoportok bemutatkozó műsorát annak idején Lukács Imre indította útjára. Nemrégiben az ő kezdeményezésére alakult meg a Köcsög zenekar is, amely kizárólag temerini gyűjtésű népdalokat muzsikál és énekel. A helyi népi kincs ápolásának vágya ugyanis arra hajtotta Imrét, hogy felkeresse Hévízi Péter bácsit, aki fiatalkorában még a padkán tanult meg citerázni. Az együtt muzsikálás öröméhez énekhangjával és köcsögdudával csatlakozott Darázs Imre is. A két Imre azóta boldogan áll színpadra a nagy tudású Péter bácsival, akitől a hagyományos citerajáték rejtelmeit igyekeznek ellesni. A citera egy gyönyörű hangszer – mondta Imre, és hozzátette: a legszebb szó, amit az utóbbi időben hallott, az az volt, hogy citerahiány van az egyesületben.
– Egyesek ettől megijednek, én viszont megörülök: nincs annál jobb és szebb dolog, mint amikor többen akarnak muzsikálni, mint amennyi hangszer van, vagy többen táncolnak, mint amennyi szoknya van – fejezte ki meggyőződését az egyesület oszlopos tagja.

A Dalárda férfikórus és tamburazenekar évtizedes tapasztalattal áll színpadra: jelenleg újra készülnek a Vass Lajos népzenei versenyre
A Dalárda férfikórus és tamburazenekar évtizedes tapasztalattal áll színpadra: jelenleg újra készülnek a Vass Lajos népzenei versenyre

HA NINCS, AKKOR SZERZÜNK!
A temerini színházteremben évtizedek óta zeng a citeramuzsika. A kezdetekben Hévízi István vezette a csoportokat, majd később Karanovity Izabella tanítónő foglalkozott az ifjúsági és a gyermekcsoportokkal. Ezt követően a Róna citerazenekar élte fénykorát, majd pár éves szünet után Pista bácsi újrakezdte a munkát a gyerekekkel. A közben ifjakká vált muzsikusokhoz idősebb, régi citerások is csatlakoztak, és ma a Kéknefelejcs asszonykórust kísérik. A csoport a Dalárda férfikórussal és tamburazenekarral együtt idén is sikeresen szerepelt az októberre halasztott Durindón. A tapasztalat ugyanis pótolta azt a hiányt, amelyet a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak elszenvedni: az idősebb tagokat tömörítő, főként éneklő csoportok ugyanis nagyon keveset találkoztak az elmúlt év folyamán – mesélték a tagok.

Az egyesület vezetősége elismeréssel beszélt a gyermek-citerazenekarról, amely csak akkor szünetelt, amikor a rendelkezések kimondottan megtiltották az összejöveteleket. A fiatalos lendületet Kálmán Dórának köszönhették, aki a tanulmányai befejezését követően visszaköltözött Szegedről Temerinbe, és tavaly új gyerekcsoportot indított.
– Az első találkozón nem hittem a szememnek: húsznál is több gyerek jött össze a szüleik kíséretében. Idénre ebben a csoportban tízen maradtak, ami nagyon szép létszám egy zenekarban. Főleg azért tartom ezt sikernek, mert tavaly a járványhelyzet miatt egy kicsit foghíjasak voltak a próbák. Versenyekre sem tudtunk menni úgy, ahogyan azt megszoktuk: online formában neveztünk be a Szólj, síp, szólj! és az Aranycitera vetélkedőkre is. Mindez számomra is új tapasztalat volt, hisz a muzsikálás eddig az én életemben is színpadhoz kötődött. A közönséghíjas, visszajelzés nélküli zenélés furcsa élmény volt. Nemrégiben azonban mégis érkezett egy hír, miszerint ezüst minősítésben részesült a csoport. Ez némileg kárpótolta a gyerekeket, és idén újabb lendülettel vágtak bele a munkába. Igény mutatkozott egy új csoport indítására is: csatlakozott hozzám Zelenka Flóra egykori citerás társam, és így már két csoporttal is foglalkozunk. Újabb tíz gyerek szeretne muzsikálni, így egy kis fejtörést okozott a hangszerek hiánya. Egyelőre sokan kölcsönkapott citerán játszanak, de a támogatásoknak köszönhetően megoldódni látszik a hiány, az egyesület ugyanis tíz új hangszer beszerzését tervezi. Ezenkívül mi, csoportvezetők is kapunk szakmai segítséget, és elsajátíthatjuk a citeraoktatás módszertanát. Sikeres folytatásnak nézhetünk tehát elébe, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy a gyerekek többsége részt vett a Temerini Népzenei Táborban.

Zelenka Flóra idéntől segít Kálmán Dórának: két gyermek citeracsoportot is vezetnek az egyesületben
Zelenka Flóra idéntől segít Kálmán Dórának: két gyermek citeracsoportot is vezetnek az egyesületben

A TÉRSÉG MOZGATÓRUGÓJA
Idén júliusban ugyanis az egyesületnek sikerült megszervezni azt a tábort, amelyet évtizedekkel ezelőtt indított útjára Temerinben a Róna citerazenekar. A szervezést pár éve azok a lelkes fiatalok vállalják magukra, akik a Virgonc ifjúsági és felnőtt tánccsoportban is tevékenykednek. Hosszú évek után ugyanis az egyesületben megmaradt egy olyan fiatal mag, amelynek tagjai már meggyőződésből járnak próbálni és segíteni a különböző szakcsoportok munkáját. Közülük kerültek ki a Berbence vonós zenekar tagjai is, illetve azok a fiatalok, akik magukra vállalták a térség szórványmagyarságának felkarolását.

A Szirmai Károly MME azon szervezetek közé tartozik, amelynek munkáját elég erősnek tartották ahhoz, hogy szórványközpontként működjön – mesélte Nagy Gergő, a Dél-bácskai Szórványközpont munkatársa.
– A Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság programjáról van szó, amely a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség felügyelete alatt működik. Vajdaságot régiókra osztva szórványközpontokat hoztak létre: olyan egyesületeket választottak ki a feladatra, amelyekben a magyarság megfelelően összetart, és erős művelődési élet folyik. Segítjük a környéken működő egyesületek munkáját és pályázataik megvalósulását. Szükség szerint besegítünk a műsoraik és programjaik szervezésébe is: a trianoni műsorunkat például eljuttattuk Maradékra is. Ugyanitt táncházakat is tartunk, de megtesszük ezt Satrincán és Tiszakálmánfalván is. Igyekszünk tanulni vágyó ifjakat ösztönözni: célunk, hogy a területeinken élő magyar fiatalok kellően ápolják hagyományaikat, és maguk is képesek legyenek továbbadni az értékeinket. Ez egy nagy feladat, és inkább folyamatként kell rá tekinteni, mintsem egy pillanatok alatt megvalósítható programra. A koronavírus megjelenése előtt a Petőfi Program ösztöndíjasai is segítségünkre voltak, és reményeink szerint a közeljövőben ez az együttműködés is folytatódhat – mesélte Gergő, aki a társaival együtt szinte minden szabadidejét az egyesületben tölti el.
A fiatal csapat ugyanis szükség szerint erősíti a színjátszó csoport munkáját is, amely szintén igyekezett a járványhelyzetben is dolgozni. Az akadozó próbák miatt idén tavaszra készült el a Tyúklétra (avagy mi csorog a nyakunkba) című vígjáték, amelyet azóta többször is bemutatott a csoport. Legutóbb a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 25. Találkozóján arattak vele sikert: a Jáccunk Trupp Pataki László-díjban részesült és elnyerte a diákzsűri tetszését is. A szakzsűri a legjobb női mellékszereplőt is a csoportból választotta ki, a díszletet pedig különdíjban részesítette.
Az egyesület nagy lendülettel készül a Tini és Ifjúsági Énekes Vetélkedő megtartására is, amelyet immár harmincadik alkalommal szerveznek meg Temerinben.

Nagy sikert aratott a temerini színjátszók alakítása a Tyúklétra című előadásban (Ótos András felvétele)
Nagy sikert aratott a temerini színjátszók alakítása a Tyúklétra című előadásban (Ótos András felvétele)

A HAGYOMÁNY FERTŐZŐBB A JÁRVÁNYNÁL
Örül a lelkem, amikor esténként bemegyek a színházterembe, hisz ismét jókedvű zsivaj, tánc és ének tölti meg a színpadot és a próbatermeket – mondta Varga Flórián, az egyesület elnöke.
– A sikeres munkavégzéshez nagyban hozzájárul az is, hogy az egyesület önkormányzati, tartományi és köztársasági szintről is kapott támogatást különféle projektekre, de a Magyar Nemzeti Tanács is segítette a programjaink megvalósulását. Fő támogatónk a Csoóri Sándor Alap, amely rendszeresen segíti a néphagyomány ápolásával foglalkozó csoportjaink működését és programjait.
A Szirmai Károly MME munkáját idén a község napján, július elsején a helyi vezetés is elismerésben részesítette. A díjjal pénzjutalom is járt, ebből egy klímaberendezést vásároltak az egyesület klubhelyiségébe. Korábban viszont önkormányzati eszközökből sikerült felújítani a hátsó öltözőkhöz és a próbateremhez tartozó vizes gócot – ismertette a körülményeket az elnök.

Az egyesület munkáját a község napján díjazta a temerini önkormányzat is: az elismerést Varga Flórián elnök vette át (balról a harmadik) (Varga Zoltán felvétele)
Az egyesület munkáját a község napján díjazta a temerini önkormányzat is: az elismerést Varga Flórián elnök vette át (balról a harmadik) (Varga Zoltán felvétele)


– Egy kicsit mostohagyerek a színházterem, ahol az egyesületünk működik. A nagytermet és az előteret ugyanis más egyesületek is használják, a képtár és az ahhoz tartozó belépő viszont a művelődési központhoz tartozik. A színpad mögötti részben sokszor helyszűkében vagyunk, az adminisztrációt nem is lehet itt vezetni, hisz a számítógép felé haladva legalább két nagybőgőbe botlok bele. Ezzel nincs is semmi probléma, így van rendjén. Az épület azonban valóban felújításra szorulna, főként a beázó tetőt kellene megjavítani, ám a rendezetlen tulajdonjog miatt nem tudunk nagyobb értékű befektetésre pályázni.
Problémák tehát akadnak, de a több mint 200 aktív tagot számláló egyesületben tapasztalható hangulat továbbra is magával ragadó: egyszerűen arra készteti az embert, hogy leüljön a beázó tető alá, és együtt énekeljen, táncoljon az éltető közösséggel. És a lelkesedés pillanatok alatt rácáfol a hiányokra.