Az emberi agy. A földi élet egyik legnagyobb csodája, melynek működését talán sohasem fogjuk igazán megérteni. Ma viszont mégis megpróbáljuk. A neurofarmakológia a gyógyszerhatástan azon ága, mely az idegrendszerre ható gyógyszerek mechanizmusát kutatja, illetve megpróbálja az agy egész működését a biokémia világára lebontani.
Ahogy a matematika segít nekünk megérteni a fizika egyes elemeit, vagy épp a fizika a kémiáét, úgy a következő szinten maga a kémia van segítségünkre abban, hogy egyes biológiai törvényszerűségeket leírjunk, illetve megfejtsünk. Bár az emberi lélek nem vegyi reakciók egyvelege, az agyunknak, mint szervnek, igenis vannak olyan tulajdonságai, amikre egyes vegyületeknek a megjelenése/eltűnése/egyensúlya nagy befolyással bír.
Először is vizsgáljuk meg az agyunkat képező sejteknek a tulajdonságait. Ezek a sejtek polipszerű nyúlványokkal vannak ellátva, amely nyúlványok teszik lehetővé azt, hogy ezek a sejtek kommunikálni tudjanak egymással. A kommunikáció elektrokémiai impulzusokon keresztül valósul meg egy ilyen nyúlványon keresztül. Az elektromosságról pedig tudjuk, pont úgy, mint egy villámcsapás esetén, ha megindul, akkor addig halad a térben, amíg meg nem állítja valami. Tehát nem szabályozható.
Az emberi szervezet viszont nagyon is szereti azt, ha mindent a kezében tud tartani. Erre a problémára születtek meg az idegsejt-kommunikáló vegyületek, a neurotranszmitterek. Egy-egy idegsejt kapcsolódása között kis rés található. Amikor az impulzus elér az egyik sejt végére, az beindítja ezeknek a sejtkommunikáló vegyületeknek a felszabadulását, melyek a felszabadulás után becsapódnak a következő sejtbe, melyben szintúgy elektromos impulzust szabadítanak fel, így az információ gond nélkül haladhat tovább.
Feltehetjük viszont a kérdést: ennek mégis mi értelme van? Miért nem haladhat tovább az impulzus megszakítás nélkül, egyik sejtről a másikra? Pont a kontroll végett. Attól függően, hogy milyen neurotranszmitter szabadul fel, olyan információ halad tovább a láncreakcióban. Valahogy úgy lehet ezt elképzelni, mint a süket telefont. A mellettünk ülőtől érkezik a szó, mi azt meghalljuk, de változtathatunk is rajta, majd ezt a megváltoztatott adatot súgjuk tovább a következő embernek. Ilyen módon mi is agyi neurotranszmitterként viselkedhetünk ebben a játékban.
Ezek közé a molekulák közé tartozik a szerotonin, dopamin, adrenalin, endorfin, gama-aminovajsav, glutamát stb. Ezek közül már biztos ismerősnek hangozhat egy-egy képviselő. A köztudatban már él, hogy a szerotonin az egyik tagja a „boldogsághormonok" családjának, pont úgy, mint az endorfin vagy a dopamin. Az adrenalin szükséghelyzetet kiált az egész szervezetnek, mely érzést biztosan ismerjük, egy-egy színpadra lépés vagy megmérettetés előtt.
Ami viszont ijesztőbbnek és idegenebbnek hathat, a mai témánk egyik elengedhetetlen szereplője, a gamma-aminovajsav (gamma-aminobutyric acid – GABA), illetve a glutamát nevezetű idegsejt-kommunikáló részecskék.
Mint már említettem a bevezetőben, nemcsak a neurotranszmitterek minősége, de azok mennyisége, illetve aránya is nagyban befolyásolja viselkedésünket. A GABA, illetve glutamát egymásnak a szöges ellentétei. A GABA molekulának felszabadulása után az a célja, hogy minél inkább lelassítsa a következő sejt munkáját, tehát egyfajta gátló agyi vegyületnek is felfoghatjuk, míg a glutamát próbálja ellensúlyozni ezt a hatást.
Miért is olyan fontos ez nekünk? Minden egyes ilyen részecskének, pont úgy, mint ahogy minden kulcsnak, megvan a saját lakatja is. Ez a kulcs vagy nyitja ezt a lakatot, vagy ha beletörik, megakadályozhatja a következő, valódi kulcsnak azt, hogy a zárat kinyithassa. Pont így működnek egyes gyógyszereink, sőt nem csak a gyógyszerek, hanem a mindennapi életben táplálkozással magunkhoz vett bioaktív anyagok is.
Vegyük például az altatók, szorongáscsökkentők hatásmechanizmusát. Ha azt mondom, hogy ezek a gyógyszerek (Xanax®, Ksalol®, Bromazepam®, Lexilium®, Lorazepam®, Rivotril® stb.) pont egy olyan zárat tudnak kinyitni, melyet a GABA részecske is, akkor nem is nehéz felfognunk ezeknek a gyógyszereknek a hatásmechanizmusát. Ha a szervezetben termelődő GABA az agyban lévő többi sejtnek azt parancsolja, hogy „Állj le!", „Nyugodj meg!", és ezek a gyógyszerek képesek ugyanúgy hatni, mint ez a vegyület, akkor nem csoda, hogy ezeket a készítményeket szorongáscsökkentésre, alvászavarokra, altatásra szoktuk felírni.
Viszont ha azt mondom, hogy az alkohol is ugyanezen receptorokon hat, melynek feladata a szervezet lenyugtatása, akkor mégis miért történhet meg az, hogy az emberek legnagyobb részét épp, hogy felszabadítja és a táncparkett ördögévé (vagy mássá) teszi őket? Az alkoholnak megvan az a tulajdonsága, hogy azon agyi területeket bénítja le (hiszen említettük, hogy alapjáraton ez a feladata a GABA-nak, illetve a GABA-receptoroknak), melyek az önkontroll és egyes tetteink felülvizsgálatával foglalkoznak. Ha viszont az alkohollal meggátoljuk az agyunknak e gátló funkcióit, egykettőre megteremtettük magát a felszabadult embert. És ha ez a gátlás, nagyobb mennyiségű alkohol esetén tovább terjed a szervezetben, akkor érkezünk el az egyensúlyért felelős pontok kikapcsolódásához, majd akár az élethez nélkülözhetetlen agyi részek teljes blokádjához is. Ugyanilyen effektus történik, ha egyszerre több, erre a receptorra ható anyagot kombinálunk, ezért is életveszélyes az altató és nyugtató szerek alkohollal való kombinálása, mely koktél akár a légzésünket is képes lebénítani.
Vannak híres gyógynövényeink is, mint például a macskagyökér (valeriána), kamilla, golgotavirág, melyek fő hatóanyagai ezen agyi lakatokat képesek ki-be nyitogatni. A valeriána pont úgy képes hatni, mint az előbb említett gyógyszerek, csak természetesen egy növényben vagy annak kivonatában sem található olyan mennyiségű hatóanyag, mely képes lenne erős szedációt előidézni (bár gyógyszerinterakciós szempontból ebben az esetben is ajánlott kerülni az alkoholt).
Gyerekkorában ki ne ivott volna meg egy jó nagy bögre kamillateát lefekvés előtt. A tudósok éveken át próbálták megfejteni a kamilla titkát, de egy olyan vegyületet sem találtak, mely képes lenne GABA-receptorokon keresztül hatni. Ma már viszont tudjuk, hogy a növényben maga a GABA vegyület van jelen számottevően, mely tea formájában elfogyasztva a belekben fel tud szívódni, és eljutva az agyig képes az agyat lenyugtatni.
Hasonló érdekességre hívnám fel a figyelmet, hiszen nemcsak a GABA található meg egyes növényekben, sőt ételeinkben is, hanem az ellentétesen ható ikertestvére, a már említett glutamát is.
Ennek az anyagnak, azaz nátrium-glutamátnak, nagyon erős ízfokozó hatása van, és éppen ezért előszeretettel használják levesporokban, feldolgozott, sós ételekben. Viszont nem csak mesterségesen van jelen a táplálékainkban, a kínaiak, illetve maga a kínai gasztronómia már évezredekkel ezelőtt megfogalmazta az umamit, vagyis az „ötödik" ízt, hiszen az erjesztett termékek, mint például a szójaszósz, halszósz, tofu stb., tobzódnak ebben a molekulában, így felerősítve azoknak a fogásoknak az ízét, amikben ezek a termékek használatosak. Az okozhat bajt, ha valaki túlságosan érzékeny a nátrium-glutamátra, vagy nem tudja az emésztőszervrendszere a megfelelő mennyiségben lebontani és túl nagy adag szívódik fel, illetve jut el az agyba.
Ezt a jelenséget hívjuk kínai étterem szindrómának, mely a glutamát hatását ismervén, nem is meglepő, hogy gyors szívverés, kipirosodás, fej- és nyakfájás tüneteivel manifesztálódik.
Ebben a cikkben megismerkedhettünk az agyunknak azon részeivel, melyek az éberséget vagy épp a szedációs folyamatokat érintik. Következő alkalommal ismét egy neurotranszmitter-párost, a szerotonint, illetve az adrenalint fogjuk górcső alá venni, hiszen, mint már sejthetik is, ezeknek az agyi vegyületeknek a hiánya igen komoly kiindulási pontja lehet egy esetleges rossz közérzet vagy épp a depresszió kialakulásának.
(Ez a cikk csak tájékozató jellegű, és semmiképp sem helyettesíti a szakmai konzultációt.)
