2024. április 19., péntek

Kerékpáros turistaútvonal a határon át

Hamarosan megkezdődik a bicikliút építése Hajdújárás és Királyhalom között

Az OptiBike projektum keretében az elmúlt időszakban több mint hét kilométernyi kerékpárút épült ki Kelebia és Királyhalom területén, emellett csaknem 25 kilométer bicikliút kiépítésének tervdokumentációja készült el. Ez utóbbinak köszönhetően a projektumban részt vevő önkormányzatok újra sikeresen pályáztak az Európai Uniónál, és lehetővé vált, hogy az OptiBike 2 projektum keretében újabb bicikliutak létesüljenek.

A tervek szerint a közeljövőben Hajdújárás és Királyhalom között épül ki egy mintegy másfél kilométer hosszú bicikliút. A munkálatok kivitelezője a Javornik Kft., tegnap pedig sor került a szerződések aláírására.

Újhelyi Ákos projektmenedzser a médiának adott nyilatkozatában a terveikről is szót ejtett.

– Az OptiBike projektumok célja a határ menti övezet forgalmának észszerűsítése, a határátkeléskor való várakozások csökkentése, illetve a turizmus fejlesztése. Egy fontos projektumról van szó, ugyanis ezt a szakaszt sokan használják mind személygépkocsival, mind biciklivel, és utóbbiak közlekedését szeretnénk biztosítani. Néhány héttel ezelőtt a köztársasági parlamentben képviselői kérdést tettem fel annak kapcsán, hogy mikorra várható az IPA 3 pályázatok kiírása, amire Jadranka Joksimovićtól azt a választ kaptam, hogy erre jövőre kerül sor, és az a szándékunk, hogy ezen is pályázunk újabb kerékpárutak létesítésére. Több mint húsz kilométernyi kerékpárút megépítésének tervdokumentációjával rendelkezünk, és fontos lenne számunkra, hogy a kispiaci bekötőútig, valamint a kisbajmoki ipari övezetig is kiépüljenek a bicikliutak – fogalmazott Újhelyi Ákos.

Milenko Tanasić, a Javornik Kft. tulajdonosa és igazgatója néhány technikai részletet is elárult.

– Jelenleg a munkálatokra való felkészülés van folyamatban, és amint minden szükséges engedélyt, dokumentumot megkapunk, megkezdjük a munkát, amit öt hónap múlva be is fejezünk. A kerékpárút kétirányú lesz, a szélessége pedig két méter. A munkálatok első fázisában egy homokból és zúzott kőből készített töltést hozunk létre, végül pedig az utat aszfaltozzuk, illetve szegélyekkel látjuk el, ahogy a projektumban előirányozták – mondta a kivitelező cég vezetője.
A szerződésaláíráson jelen volt Hajdújárás és Királyhalom képviselője is.

Újhelyi Ákos és Milenko Tanasić (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Újhelyi Ákos és Milenko Tanasić (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnöke szavai szerint a kerékpárúttal egy turistaútvonal születik meg.

– Amióta megnylt a Királyhalom–Ásotthalom határátkelő, éves szinten körülbelül 140 000 autó halad keresztül a falunkon, és a biztonságos közlekedés szempontjából is fontos ez a szakasz, ugyanis egy kanyargós, rosszul belátható részen épül ki. A falunk Palics és Mórahalom között helyezkedik el, és ezzel a kerékpárúttal egy turisztikai útvonalat tudunk létrehozni. A magyarországi oldalon a határátkelőtől szinte Szegedig van bicikliút, és ezzel a szakasszal mi is nagy lépést teszünk afelé, hogy a határátkelőtől Szabadkáig kerékpárúton el lehessen jutni – nyilatkozta Katona Róbert.

Sövény Rudolf, a városi képviselő-testület egyik hajdújárási tagja szerint a projektum elősegíti a biciklis közlekedés fejlődését.

– Ez a beruházás sokat jelent Hajdújárás polgárainak. A település egész hosszában létezik bicikliút, amely Szabadka, illetve Palics irányába már elkészült, Királyhalom felé azonban ez idáig hiányzott. A projektum nagyban segíti a biciklis közlekedést, és reményeink szerint sokan használják arra, hogy kerékpáron jussanak el a határra, ezzel is csökkentve a várakozási időt – mondta Sövény Rudolf.

Ercsi Hargita, a szabadkai városi tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagjától megtudtuk, hogy a beruházás értéke 32 millió dinár.

– A projektum teljes költségvetése körülbelül 560 ezer euró, amelynek a legnagyobb részét az Európai Unió biztosítja. A Hajdújárás és Királyhalom között húzódó 1,5 kilométer hosszúságú kerékpárút kiépítésének értéke 32 millió dinár – fogalmazott a tanácstag.