2024. április 16., kedd

A TSC látogatása a Szarvák családnál

A TSC Labdarúgóklub képviselői csütörtökön meglátogatták a Tiszaszentmiklóson nehéz körülmények között élő Szarvák családot. A klub többek között élelmiszercsomagot, tűzifát, téli ruhaneműt és iskolai felszerelést juttatott el a családnak. Az édesanya, Szarvák Krisztina egyedül neveli hét gyermekét, miután tavaly ősszel férje rövid, súlyos betegség után elhunyt.

Ottjártunkkor az anyukát négy gyermekével találtuk otthon, a nagyobbak közül ketten iskolában voltak, de olyan is akadt, aki dolgozott. A gyerekek éppen az udvaron játszottak az őszi napsütésben, és nagy örömmel fogadták a vendégeket, illetve az ajándékokat, melyeket Tölgyesi Huba, a TSC marketingmenedzsere adott át.

Krisztina elmondta, hogy legkisebb gyermeke, Dani, januárban lesz négyéves, de otthon találtuk az ötesztendős Rebekát, valamint az első osztályos Tímeát és a harmadikos Dominikát is, akik éppen iskolába indultak. A tizenegy éves Róbert is iskolában volt, akárcsak a tizenhét éves Csilla, aki Szabadkán tanul. Sajnos a tizenöt éves Csongor jelenleg nem jár iskolába, mivel a család a szűkös költségvetésből nem tudta fedezni az útiköltséget Adára, így ő munkát vállalt, hogy gyarapítsa a családi kasszát, de az anyuka tervei szerint jövőre már ő is tanulhat.

Krisztina szerint most a legfőbb céljuk a biztonságos lakhatás megoldása, mert az a lakóház, amelyben jelenleg élnek, meglehetősen rossz állapotban van, nincs fürdőszobájuk, és felfűteni sem tudják kellőképpen. A helyi önkormányzat ígérete szerint még a tél beállta előtt beköltözhetnek majd egy másik házba, mely a hétgyermekes családanya reményei szerint az új otthonukká válhat.

A klub további támogatást ajánlott fel a rászoruló családnak, de a látogatás során arról is szó esett, hogy a sportszerető gyerekek ellátogathatnak majd a topolyai TSC Arénába, ahol megnézhetik a csapat egyik mérkőzését.