2024. március 28., csütörtök
ÖKÖLVÍVÁS

Agyrázkódás és bedobott törölköző

Nem volt szokványos napjuk az ökölvívó-vb-n szerdán ringbe lépő szerbiaiaknak, kezdve azzal, hogy Džejlan Toksićnak ezt meg sem kellett tennie, hiszen automatikusan továbbjutott a 71 kg-osok első köréből, miután tanzániai ellenfele túlsúlyosnak mutatkozott a mérlegelésnél. Semiz Aličić még simán nyert 60 kg-ban az ír John Hale ellen, két társuknak azonban jóval nehezebb dolguk volt.

Slobodan Jovanović az első menetben még tartotta az iramot Herich Ruiz Cordoba ellen, a másodikban azonban már megmutatkozott a fizikális fölény a kubai oldalán, így a harmadik elején Milan Piperski kapitány bedobta a törölközőt: elmondása szerint így védte meg bokszolóját a súlyos veréstől az új, nem hozzá illő 86 kg-os kategóriában.

Vesztettnek tűnő helyzetből tudott azonban felállni Omer Ametović, akinek a küzdelem elején agyrázkódást okozott a török Muhammet Unlu, ám mégis ő nyert 4:1-re.

A magyarok közül csak a 60 kg-os Veres Rolandnak sikerült a győzelem, Kozák László és Hámori Ádám számára viszont az első forduló jelentette a végállomást.