2022. január 28., péntek

Újvidék, a Római sáncok és az Almási rét közé szorult királyi város

Színek és történetek a Kincses kalauz nyomán III.

Pétervárad sokkal távolabbi múltra tekint vissza, mint a vele szemben, a Duna túlsó oldalán elhelyezkedő Újvidék – olvasom a Kincses kalauz – Tájhangok (2020) című útikönyvben, s nekem azonnal történelmi olvasmányaim sora jut az eszembe. Mégis elsőként Dévai Gyula 2006. május 9-én a Magyar Szóban megjelent Újvidék – A Törczfiktől Mária Teréziáig című, öt évszázad történetét összefoglaló írását vettem elő, mert emlékeztem, rövid tanulmánya a megjelenésekor is a döbbenet erejével hatott rám. Dévai Gyula rámutatott: a IV. Béla által idetelepített cisztercita apátság alapítólevele volt az első okirat, amely az Újvidék helyén egykor létező településeket említette. A mai péterváradi erőd helyén akkoriban Törczfi Péter csanádi főispán várkastélya állott. Törczfi Péter tagja volt annak a magyar nemesekből álló társaságnak – Katona József drámája nyomán Bánk bán seregének –, akik 1213. szeptember 23-án megölték a Pilis hegységben vadászgató Gertrúd királynét, II. András feleségét, és lekaszabolták annak lármás, német urakból álló kíséretét. „A királynét személyesen Törczfi Péter ölte meg” – emelte ki írásában Dévai Gyula, ám a csetepatéban ő maga is meghalt. Gertrúd haláláért fia, IV. Béla állt véres bosszút, 1237-ben keletkezett okiratában a király Törczfi Pétert nevezte meg édesanyja gyilkosának, ezért annak családjától a szerémségi javaik mellett Péterváradot, Zajolt, Bivalyost, Csenejt, Baksafalvát és Kőszentmártont is elvette, és a cisztercitáknak adományozta. „IV. Béla a cisztercitákat 1235-ben Chanpagne-ból a Trois fontaines kolostorból telepítette a Fruška gora lábánál fekvő Ökörd községbe, ahol egy forrás közelében jelölte ki kolostoruk helyét” – olvasom az idézett írásban. „A kolostor és templom felépült, és e helyet a szerzetesek hálából Bélakútnak nevezték el.” A mai Péterváradi vár korabeli erődjét csak később, 1247 és 1252 között építették a ciszterciták, ők nevezték el Péterváradnak. Dévai Gyula tudni vélte, hogy az Árpád-kori, a tatárjárás utáni és a mohácsi vész előtti okiratok, dézsma- és tizedlajstromok a vidéken „mind magyar hangzású neveket jegyeztek fel”. A XV. század végén, a XVI. század elején Ópétervárad, majd később Vásáros Várad a török dúlások idején derekasan kivette részét a végvári harcokból, falai között volt egy ideig Tomori Pál főhadiszállása is. A vár 1526. július 27-én esett el, s csak 1687-ben szabadult föl a török alól. Dél-Bácska magyarjainak jelentős részét a török lemészárolta, vagy rabszíjra fűzve messzi vidékekre hajtotta. Helyükbe idegenek jöttek, és a magyar falvak nevei a hódoltság másfél évszázada alatt beszivárgott szerb lakosok nyomán elszlávosodtak: Vásáros Váradból Varadinci, Baksafalvából Bakšić, Zajolból Sajlovo, Kemendből Kamendin, Révből Rivice lett. 1692-ben a magyar királyi seregek katonái felújították az erődöt, és megépült a Péterváradi Sánc. Mária Terézia császárnő 1748. február 1-jén kelt kiváltságlevelében a nevét Neoplantára, Neusatzra, illetve Újvidékre változtatta! A Novi Sad elnevezés először 1749-ben fordult elő egy kőbe vésett sírfeliraton, mely a Nikolajevska portában levő szerb templom homlokzatán található.

Pétervárad (Újvidéki Városi Múzeum tulajdona)

Ahol ma Újvidék város fekszik, kétszáz év előtt pusztaság volt – írta Fridrik Tamás 1885-ben megjelent Bács-Bodrogh vármegye rövid leírása, földrajzi alapfogalmakkal című, a népiskolák tanulói számára készített honismereti tankönyvében. Munkájában röviden jellemezte a vidék jelentősebb városait, településeit és emelkedett hangon szólt a táj természeti szépségeiről. A húszezer lakosú Újvidéket, a Római sáncok és az Almási rét közé szorult királyi várost a Duna bal partján, lapályos vidéken találjuk – írta, majd kifejtette: „Van itt kétféle vallásfelekezetnek saját egyháza, görögkeleti püspök székhelye, két főgymnasiuma, leánynöveldéje, polgári leányiskolája, ipartanodája”, továbbá törvényszéke, járásbírósága, adó- és vámhivatala. A várost szorgalmas emberek lakják, s ez meglátszik Újvidék mindennapjain is: „mindennemű iparág, ezek közt a kertészet, emelkedett lábon áll itt. Ezen kívül sokat jövedelmez a lakosoknak a halászat, a borral és gyümölccsel való kereskedés. Pusztái: Csenej, Klisza, Kamendin és Rivica.” Gőzhajó-állomása meghatározó szerepet játszik az árú szállításban is.

Györe Zoltán 2020-ban megjelent Újvidék urbanisztikai és demográfiai fejlődése 1867-től 1918-ig című tanulmányában részletesen szól Újvidék kiegyezés utáni fejlődéséről, amikor a politikai liberalizmus körülményei közepette a Duna-parti város számára is megteremtődtek a társadalmi átalakulás jogi és gazdasági feltételei. Az 1867 utáni évtizedekben a polgári társadalom intézményeiben vezető szerepet követelt magának az értelmiség és a hivatalnoki réteg, „számottevően nőtt az ügyvédek, orvosok, tanítók, újságírók” száma. „Az újvidékiek – emelte ki tanulmányában Györe Zoltán – a kertészet és a zöldségtermesztés fejlettségével, a Fruška gora lankáin bor- és gyümölcstermesztéssel, illetve a városi földterületen túl eső, állattenyésztésre alkalmas földek bérlésével vagy megvásárlásával igyekeztek boldogulni. Ezek voltak az alapok, amelyek által a város bekapcsolódott a dualizmus kori Magyarország gazdasági és kereskedelmi folyamataiba.” A korszak liberális gazdasági és politikai feltételei kedvező körülményeket teremtettek Újvidék fejlődéséhez, így a gazdálkodás és pénzkeresés, a szellemi és urbánus élet modern polgári eszméi fokozatosan meghonosodtak a városban: sorra alakultak a hitelintézetek, és létrejöttek az új törvényhozás és államigazgatás hivatalai is.

Az Újvidéki Hírlap 1892. március 30-án megjelent vezércikkében a nemzeti-nemzetiségi viszonyokról így írt: „az újvidéki kereskedő osztály németnek nevezett része a családban már évtizedek óta magyarrá lett. De nem úgy az üzlet, az üzleti kezelés. Végig sétálva Újvidék városának utczáin, elszomorodott szívvel látjuk, hogy még magyar nyelvű kereskedőink, iparosaink is mellőzik a magyar czégeket. Alig van egy-kettő.” S ugyan mi ennek az oka? Semmi egyéb, mint a megszokás. Ha attól tartanának kereskedő polgártársaink, hogy „a magyar czégek kihelyezése esetén szerb polgártársaink boltjaikat fel nem keresnék? De hisz épp a szerbek azok, akik czégeiket magyar felirattal kiegészítik.” A nemzetiségek által is lakott délvidéki városok magyarságának erejét főleg az iparos és kereskedő elemekben találjuk – emelte ki Az Újvidéki Hírlap vezércikkírója.