2024. április 18., csütörtök

Segítség a kisgazdaságoknak

Kishegyes község önkormányzata 2,5 millió dinárral támogatja a mezőgazdasági termelőket – Évről évre növekszik a támogatásra szánt összeg

Kishegyes község önkormányzata csütörtök délelőtt támogatási szerződést írt alá községbeli gazdákkal. Az önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyújt a termelőknek a fizikai vagyonba történő beruházásra. Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere arról számolt be lapunknak, hogy az idei év a harmadik, amikor az önkormányzat támogatási pályázatot írt ki mezőgazdasági termelők számára.

– Az első alkalommal főleg kisebb összegeket osztottunk ki a termelőknek, viszont már akkor is nagy volt az érdeklődés a pályázat iránt. Az első évben 900 ezer dinár volt az összeg, amit ki tudtunk osztani erre célra, a második évben már 1 millió 200 ezer dinár körüli összeggel támogattuk a gazdákat. Az idei év pedig egy áttörést hozott, 2,5 millió dinár volt az az összeg, amit ki tudtunk osztani – mondta el az alpolgármester, majd arról is szólt, hogy az önkormányzat számára fontos, hogy legyen egy ilyen támogatási forma.

– A tartományi pályázatokon nem vesznek részt olyan mértékben a községbeli termelők, mint amennyien itt helyben pályáztak. Egy-egy kis gazdaság számára már az is nagyon fontos, ha minden évben apróbb dolgokat tud megújítani vagy fejleszteni. Nem minden gazdaságnak vannak meg a feltételei, hogy tartományi vagy országos pályázatokon pályázzanak, ezért mi őket céloztuk meg. Fontos számunkra, hogy a kistermelők szépen lassan modernizálódjanak, törzskönyves jószágállományt vegyenek, és felzárkózzanak. A későbbiekben meglegyenek a feltételeik ahhoz, hogy a tartományi és a köztársasági pályázatokon is sikeresen vegyenek részt. Ez egy jó alap a fejlődésre, illetve a tapasztalatszerzésre a pályázatok terén – fogalmazott Sándor.

Az önkormányzat augusztus elején írta ki a pályázatot mezőgazdasági termelők számára, a természeti vagyonba történő beruházásra – mondta el lapunknak Oroszi Sándor, az önkormányzat mezőgazdasági osztályának vezetője.

– Az önkormányzat 42 ezer dinár vissza nem térítendő támogatást ad a pályázaton részt vevő mezőgazdasági termelőknek. Összesen 62 pályázati kérelem érkezett be, és mind eleget tett a pályázati kritériumoknak. A mezőgazdasági alap keretösszege 2,5 millió dinár volt, így a teljes összeg kiosztásra kerül. A pályázaton részt vevők különböző dolgokra pályáztak, pl. méhkaptárakra, gabonafelvonóra, trimmerekre, kompresszorokra, az állattenyésztéssel kapcsolatos eszközökre, fóliasátrakra stb. – mondta el az osztályvezető, majd arról is szólt, hogy a pályázat kritériumai közé tartozott, hogy a gazdaság a község területén legyen bejegyezve, ne legyen köztartozása, illetve adóssága a Komunál Közvállalat és a helyi közösségek felé – mondta el Oroszi, majd kiemelte, hogy az önkormányzat pályázata elsősorban arra irányult, hogy a kistermelőket segítse.

Az idei évben már nem lesz több önkormányzati pályázat mezőgazdasági termelők számára, viszont jövőre kiírják ezt a kategóriát, valamint további hármat is – számolt be az osztályvezető.

– A jövő évtől szeretnénk növelni a mezőgazdasági támogatásokra szánt összeget, és további kategóriákban írunk ki pályázatot. Megmarad a gazdaságok fizikai vagyonába történő beruházás kategória, emellett lehet majd pályázni állatorvosi költségek megtérítésére, szaporítóanyag beszerzésére és piaci asztalok bérlésére – tudtuk meg Oroszitól.