2024. április 16., kedd
BIRKÓZÁS

Tíz ország Magyarkanizsán

XII. Csaba Ferenc nemzetközi birkózó-emlékverseny

Nemcsak a helyi sportélet számára, de a járványhelyzet fényében is komoly fegyvertény, amit a magyarkanizsai Potisje Birkózóklub szervezésében összehoztak a hétvégén: a klub legendás birkózója és egykori olimpiai résztvevője, Csaba Ferenc emlékére már tizenkettedik alkalommal a városi sportcsarnokban megtartott eseményre 10 ország 33 csapatának összesen 247 versenyzője utazott el. A házigazda Szerbia mellett Románia, Moldova, Csehország, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Magyarország, Horvátország és Görögország is képviseltette magát a versenyen, amely rangos eseménnyé nőtte ki magát a tágabb régió utánpótláskorú sportolói számára.

„Persze rendeztünk már a mostaninál jóval komolyabb részvétellel zajló versenyeket is korábban, de a mostani járványhelyzethez képest kiváló eredmény, hogy ennyi versenyző összejött” – értékelte lapunknak a Potisje elnöke, Rekecki Rudolf.

Ennek köszönhetően a sportcsarnokban igazi hang- és színkavalkád fogadta a látogatókat a nap során. Percekkel a szerb himnusz felcsendülése után már a játékvezetői sípszók, az edzők és a szurkoló csapattagok buzdításai töltötték be a teret, méghozzá tripla mennyiségben. A küzdelmek ugyanis három, egymás mellé lehelyezett szőnyegen, egy időben zajlottak, így ha az egyszeri néző egyetlen dobásról sem akart lemaradni, igencsak kapkodnia kellett a fejét, méghozzá órákon keresztül. A versenyt hat korosztályban rendezték meg a fiúk és a lányok részére, akiknek életkora hatévestől tizenhét évesig terjedt.

„A kanizsai klub 35 sportolóval vett részt a tornán, a legjobb hazai versenyző Újhelyi Balázs lett, aki egy igen kemény moldovai versenyzőt vert meg a döntőben” – emelt ki egy eredményt Rekecki a Potisje fiataljai által felhalmozott összesen huszonhárom érem közül. Ezzel magasan a házigazda lett a verseny legeredményesebb klubja, de termett siker más környékbeli csapatoknak, a zentaiaknak, a felsőhegyieknek, a szabadkaiaknak és a moholiaknak is.

Azt persze alig két hónap után még nehéz felmérni, mennyire játszott szerepet a magyarkanizsaiak jobb felkészülésében, mostani sikereiben a sportcsarnoktól kétszáz méterre felépült, szeptemberben megnyitott Vajdasági Birkózóakadémia, az elnök azonban nem győzte méltatni a klub számára biztosított modernebb körülményeket. „Teljes mértékben együttműködünk az akadémiával, ott edzünk, rengeteg új fiatal érkezett, a kicsiknél olykor 40-50 gyerek is van egy edzésen, de a felnőttek is sokan vannak, olykor már el sem férnek a három szőnyegen. Sokkal komolyabb edzőpartnerekkel, nagyobb lehetőségekkel, 21. századi körülmények között készülhetnek a versenyzőink.”

A 2004 és a 2007 közötti korosztályok egyes súlycsoportjainak eredményei a Vajdaság-kupába is beleszámítottak, az emlékverseny egyúttal jó felkészülés is volt az elkövetkező napokban zajló rangosabb regionális tornákra, hiszen a Potisje birkózói nagy utazásra készülnek. „A hétvégén Görögországban lesz a Balkán-bajnokság, három nappal később pedig a mediterrán bajnokság, az U15, a serdülő és a junior, ahova hét kanizsai gyereket válogattak be, szeretnénk két-három érmet nyerni” – fogalmazott Rekecki. A küldöttséget Lengyel Kevin, Újhelyi Evelin, Rekecki Botond, Losonc Szabolcs, Berec Dávid, Fábián Orsolya és Vrábel Áron képviseli majd – utóbbi abban az esetben, ha az indulásig helyrejön jelenlegi sérülése. A válogatottat Újhelyi Sándor edző kíséri el.

A győztesek, valamint a felsőhegyi Hercules, a moholi Partizan, a magyarkanizsai Potisje, a szabadkai Spartacus és a Zenta érmesei. Fiúk, 2014–2015-ös korosztály, 20 kg: 1. Dobó Bence (Potisje), 2. Erdélyi Samu (Potisje), 3. Füzesi Máté (Potisje). 22 kg: 1. Sulyok Péter (Potisje), 2. Stefan Trninić (Potisje), 3. Cérna Bence (Potisje). 24 kg: 1. Kolić Máté (Hercules), 2. Mazák Ádám (Potisje), 3. Zsigmond Benett (Potisje). 28 kg: 1. Kapitány Denisz (Potisje). 35 kg: 1. Kadvány Máté (Hercules), 2. Bálint Árpád (Potisje), 3. Námesztovszki László (Zenta).

2012–2013, 25 kg: 1. Luka Bogdanov (Partizan, M), 2. Antal Viktor (Zenta), 3. Berkec Željko (Hercules). 30 kg: 1. Ökrös Antal (Magyarország), 2. Berkec Goran (Hercules), 3. Olajos Dominik (Zenta) és Szabó Dominik (Zenta).

2011–2012, 29 kg: 1. Vadim Tarelunga (Moldova), 3. Erdélyi Szilárd (Potisje) és Pék Tamás (Zenta). 31 kg: 1. Sulyok Marcell (Potisje). 39 kg: 1. Luca Farkac (Románia), 2. Habi Dávid (Potisje). 44 kg: 1. Michalis Tzimourtos (Németország). 50 kg: 1. Fodor Martin (Zenta), 3. Kapitány Viktor (Potisje). 55 kg: 1. Gubi Áron (Potisje), 3. Nagy Kristóf (Potisje).

2008–2009, 36 kg: 1. Varga Dávid (Zenta), 3. Vasilije Vejnović (Zenta). 42 kg: 1. Újhelyi Balázs (Potisje), 3. Mihajlo Mitrović (Hercules). 68 kg: 1. Szentkirályi Christof (Ausztria). 78 kg: 1. Vlad Petrean (Románia), 3. Kovács Károly (Potisje) és Árok Roland (Potisje). 93 kg: 1. Fehér Benjámin (Potisje).

2006–2007, 48 kg: 1. Lazar Dedić (Soko), 3. Varga Roland (Zenta). 52 kg: 1. Maxima Sarmanov (Moldova). 57 kg: 1. Kubala Zdenek (Csehország), 3. Paróczi Rajmund (Spartacus). 68 kg: 1. Triandapilosz Chatpoulosz (Görögország), 3. Nebojša Obradović (Spartacus). 85 kg: 1. Stevan Kojić (Proleter).

2004–2005, 48 kg: 1. Özvegy Dániel (Potisje). 55 kg: 1. Topalov Yordan (Bulgária). 60 kg: 1. Pavel Denisenco (Moldova). 65 kg: 1. Valentinov Spartan (Bulgária), 3. Kopunović Dominik (Spartacus). 71 kg: 1. Vasilie Zabica (Moldova), 2. Vámos Antal (Zenta). 80 kg: 1. Kopasz Vendel (Magyarország). 110 kg: 1. Lakatos Árpád (Magyarország).

Lányok, 2012–2013, 45 kg: 1. Korom Réka (Potisje). 2008–2009, 43 kg: 1. Habi Orsolya (Potisje), 3. Szőregi Kata (Hercules). 2006–2007, 54 kg: 1. Ivana Gajić (Vitez), 3. Milana Mitrović (Hercules).

A legjobb hazai birkózó: Újhelyi Balázs (Potisje).
A legjobb külföldi birkózó: Ökrös Antal (Magyarország).
A torna abszolút legjobb birkózója: Pavel Denisenco (Moldova).