2024. március 28., csütörtök

Kon: Nem félek, inkább aggaszt

Predrag Kon, a köztársasági járványügyi válságstáb tagja azt nyilatkozta, hogy nem fél, inkább aggasztja az őt ért fenyegetések és sértések. Úgy fogalmazott, hogy hazafi, ezért kész feláldozni magát Szerbiáért.

Kon a Prva televízió műsorában elmondta, hogy korábban is megszólíták már utcán, hasonló esetek pedig Branimir Tiodorovićtyal is előfordultak.

Kijelentette, hogy a védettségi igazolvány egészségvédelmi és átmeneti intézkedés a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. Azt mondta, hogy csak a védőoltás biztosítja a vírus visszaszorítását.

Kon emlékeztetetett arra, hogy az állam minden polgárnak biztosította az oltóanyagot.