2024. március 29., péntek

Fremond Árpád: Nincs jogállamiság az emberi jogok és a jó kormányzás tiszteletben tartása nélkül

A polgári jogvédőről szóló törvényjavaslatról, valamint az információhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény módosításáról vitáznak ma a képviselők a köztársasági parlamentben. 

Marija Obradović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter elmondta, hogy a polgári jogvédőről szóló törvény kibővíti a panasztétel körét, szabályozza a gyermekjogokkal kapcsolatos kötelezettségeket. Hozzátette, hogy a törvénytervezet hosszabb panasztételi határidőt határoz meg. Mint mondta, a törvényjavaslat előírja, hogy a polgári jogvédő mandátuma nyolc évre szól.

Több oka is van annak, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség támogatja a két törvényjavaslatot. Fremond Árpád, a VMSZ képviselője felszólalásában kifejtette, nem beszélhetünk jogállamiságról olyan politikai és jogszabályi keretek nélkül, amelyek biztosítják a polgári jogvédő független, autonóm, szakszerű és tisztességes munkáját. Nincs jogállamiság az emberi jogok és a jó kormányzás tiszteletben tartása nélkül, nincs jogállam az állami szervek munkájának nyilvánossága elvének tiszteletben tartása nélkül, fogalmazott Fremond.

– A jogszabályi rendelkezések eredményes alkalmazása érdekében követni kell a valóságot. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a hatályos, több mint egy évtizede született törvényi rendelkezések nem felelnek meg a megváltozott valóságnak – mutatott rá a VMSZ képviselője. Hozzátette, hogy a javaslatok továbbra is igazodnak az uniós szabályokhoz, különösen a csatlakozási folyamat alapjaihoz.

– Az embercsempészet elleni küzdelem fontos téma képviselőcsoportunk számára, idén februárban támogattuk a szerb kormány és az Észak-Macedónia kormánya között létrejött, az emberkereskedelem elleni küzdelemben való együttműködésről szóló megállapodást. Ma pedig sajnos a migránsok az emberkereskedők legnagyobb áldozatai, és ebben az értelemben fontos a polgári jogvédő szerepe, mert minden elemzés arra figyelmeztet, hogy a menekültek és a migránsok egy olyan társadalmi csoport, amely a legtöbbször ki van zárva az emberi jogi rendszerből" – mutatott rá Fremond.