2021. december 1., szerda

Újjáépítik a bicikliutat

Az Újvidék belvárosából kivezető kerékpárút nagyon rossz állapotban van

A Futaki út mellett mindkét oldalon húzódó kerékpárösvény talán a legforgalmasabb a városban, régóta tervezett felújítása végre megkezdődött. A munkálatok kivitelezőjének nem lesz egyszerű dolga, az első munkaszakasz a valamikori Jugoalat gyár oldalán húzódó részt öleli fel. A kerékpárutat nagyjából egy kilométernyi szakaszon már feltörték. A közlekedés most a másik, a Közegészségügyi Intézet oldalán folyik, igen nehézkesen, hiszen a hatalmas platánfák gyökerei felemelték az aszfaltot, ami miatt a biciklizők folyamatosan kerülgetésre kényszerülnek.

Miután a Put invest vállalat versenypályázati kiíráson elnyerte a Futaki út mellett húzódó kerékpárút-szakaszok és a járdák felújítási munkálatainak kivitelezési jogát, ez a cég fogja elvégezni a rekonstrukciót. A felújításoknak az a célja, hogy a Futaki utca és a Futaki út melletti kerékpárutakat teljes hosszúkban rekonstruálják, hiszen nagyon rossz állapotban vannak. A Put invest a Teston Geosystems vállalattal karöltve végzi a munkálatokat, a tervdokumentáció szerint erre 8 hónapjuk lesz. A rekonstrukciós projekt összértéke 59,4 millió dinár.

A városi Nagyberuházási és Területrendezési Hivatal korábban már közölte, hogy a Városi Környezetvédelmi Hivatal szakértőivel megoldást találtak a Futaki út mentén álló, óriási platánfákkal kapcsolatos problémára. Az a gond az idős platánfákkal, hogy a gyökereik felemelték a felettük húzódó járdák és kerékpárutak aszfaltrétegét, amitől hepehupássá, töredezetté vált az útfelület. Nem fogják kivágni őket, inkább a bicikliutat helyezik át kicsit messzebb a gyökerektől. A most folyamatban lévő munkálatok tehát viszonylag könnyűnek számítanak, az út másik oldalán várja az építőket a valódi kihívás. Az új bicikliút valóban szép lesz, mindenképp nagyban megkönnyíti majd a Telepen, Veterniken és a város keleti részeiben lakók bejutását a belvárosi részekbe.

Hosszadalmas, versenypályázati hercehurca után végre elkezdődött, és javában folyik a Futaki út mellett húzódó több kilométeres kerékpárút felújítása. Nagyjából a Szatellit városrészben lévő piac és a Közegészségügyi intézet közötti szakaszon nem lehet most kerékpározni