2024. március 29., péntek

Halloweeni évadzáró a vitorlásklubban

Szombaton Palicson, a helybeli vitorlásklub szervezésében, Halloween Regattát tartanak. A rendezvény a klub évzáró eseménye, ugyanakkor egy lehetőség arra, hogy nem mindennapi külsőségek közepette népszerűsítsék a sportágat, amelynek palicsi, országos bajnokait is köszöntik. A rendezvényről Kikić Andrea, a klub versenyszervezője nyilatkozott lapunknak.
– A Palicsi Vitorlázóklub, mivel sportegyesületről van szó, elsődleges célja a minél jobb eredmények elérése, de fontosnak tartjuk, hogy kikapcsolódási lehetőséget is nyújtsunk a tagoknak, valamint a vitorlázás kedvelőinek. Mivel vidékünkön is egyre népszerűbb a halloween, úgy döntöttünk, hogy halloweeni vitorlázást szervezünk. Mikulás-napi és újévi vitorlázás van például Horvátországban, de nálunk akkor már hideg van, most azonban még megfelelőek a körülmények. Emellett azt is érdekesnek találtuk, hogy esti versenyt szervezzünk. Szombaton immár negyedik alkalommal rendezzük meg a Halloween Regattát. Emellett ez a rendezvény az évadzárónk is, amelynek keretében megjutalmazzuk a legsikeresebb versenyzőinket, akik egész évben kitartóan vitorláztak. A szerbiai vitorlásszezon a hétvégén a zimonyi versennyel fejeződött be, és így ismertek az idei eredmények – mondta Kikić Andrea.
Beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy a Palicsi Vitorlázóklubnak az idén négy országos bajnoka van, Boja Krisztina, Tihomir Zakić, Nenad Zakić és Molnár Bertalan személyében, emellett Dario Bešić harmadik helyezett lett a szezon végén. A klubnak húsz ifjúsági és pionír kategóriákban szereplő, valamint öt felnőtt versenyzője van, emellett körülbelül 25, versenyeken nem szereplő vitorlázó képezi a tagságát.
A Halloween Regatta szombaton 16 órakor veszi kezdetét, ezt megelőzően pedig sor kerül a hajók kidíszítésére. A rendezvényen több osztályba tartozó hajó száll vízre sötétedés előtt. A versenyzőknek egy, csaknem másfél órát igénylő pályán kell teljesíteniük. A célbaérés után tábortűz és szalonna-, illetve pillecukorsütés várja a résztvevőket.