2024. március 28., csütörtök

A krizantém a legkelendőbb

A cserepes virágok ára változatlan, a vágott virág valamivel drágább

Hétfőn és kedden lesz mindenszentek és halottak napja. Az évnek ebben az időszakában a Tejpiacon gyakori látvány a virágokkal – cserepesekkel és vágottak egyaránt – teli asztalok, emellett virágcsokrokból is nagyobb a választék, hiszen az ünnepekhez közeledve egyre többen kezdik látogatni szeretteik síremlékét. De vajon mennyibe kerülnek a virágok? Melyek a legnépszerűbbek? És egyáltalán mekkora a forgalom a virágárusok asztalainál? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Tejpiacon.
Első utunk egy cserepes virágokat kínáló virágárushoz vezetett, akinél a forgalom iránt érdeklődtünk.
– Eddig elégedett vagyok a forgalommal, de remélhetőleg a nagy vásárlás csak ezután kezdődik. A krizantémok a legkeresettebbek, valamint az árvácskák. A temetőkbe leginkább a krizantémokat viszik, azok a vásárlók pedig, akik mostanában készítik elő a sírokat az ünnepre, inkább árvácskákat vesznek. Ez utóbbi növényből általában kettőt-hármat visznek el, amit összeültetnek, és így dúsabban hatnak a sírokon. Emellett már most is vannak mikulásvirágjaim, ami karácsonyi jellegű növény. Az árak nem változtak, ugyanannyiba kerülnek a virágok, mint a korábbi években, de mivel én fóliasátorban termesztem őket, így nem függök annyira az időjárás viszontagságaitól, mint azok, akik a vágott virágokat árulják – mondta a virágárus.
Ami az árakat illeti, a cserepes krizantém 250–300 dinárba kerül, az árvácska 40, a folyós árvácska 70, a rózsa 300, a mikulásvirág pedig 400 dinár.
A vágott virágokat árusítók azonban már a gyér forgalomra panaszkodtak, és azt is elmondták, hogy az időjárás nem kedvezett számukra.
– Egyelőre nagyon gyenge a forgalom. Reménykedünk abban, hogy mindenszentek és halottak napja közeledtével egyre több lesz a vásárló. Egyértelműen a krizantém a legnépszerűbb virág ebben az időszakban. A kisebb csokrok 150–200 dinárba, a nagyok pedig 500–600 dinárba kerülnek, de vannak 800 dinárért is. Sajnos az idén a vágott virág valamivel drágább, mint az elmúlt évben. Ugyanis az időjárás nem kedvezett számunkra. Nyáron nagy volt a hőség, most pedig hirtelen bejött a hideg idő – magyarázta az egyik virágárus.
Egy másik virágárus is a kedvezőtlen időjárásra panaszkodott, hozzátéve, hogy nem emelhette jelentősen az árakat.
– A vágott krizantém ára 100–120 dinár, a nagyobbak és jobb minőségűek azonban 180–200 dinárba kerülnek. Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt a virágok többsége még nem nyílt ki teljesen. Nagy volt a meleg, aztán két-három hétig nem volt nap. Emiatt az árak emelkedtek, de csak minimálisan, körülbelül öt százalékkal. Jelentősen nem emelhetjük a virágok árát, mert akkor nem tudjuk eladni őket. Sajnos a vásárlóknak kevés a pénzük, miközben mindennek az ára megy felfelé – nyilatkozta a virágárus.