2024. március 28., csütörtök

Utak karbantartása, közvilágítás és kamerarendszer

Ülésezett az óbecsei képviselő-testület

Az óbecsei képviselő-testület 14. ülésén a Komunalac Közvállalat átadta a második költségvetés-módosítással összehangolt, korrigált pénzügyi tervét a 2021-es évre. Arról, hogy a kért plusz eszközöket a vállalat hogyan építi be az idei munkájába, miként tudja ezeket hasznosítani, az intézmény igazgatóját kérdeztük.

– Az eszközöket a már szerződött munkálatokra fogjuk irányítani, ez magába foglalja az úttestek fenntartását, a közvilágítás karbantartását, valamint a villanyáram használatának fizetését. Kértük a Községi Tanácsot, hogy a költségvetés-módosítás során irányozzanak elő eszközöket ezekre a munkálatokra, hogy az év végéig tudjunk folyamatosan dolgozni. Az idén felújítottuk az úttestet a Stevan Doronjski utcában, amivel nagyon elégedettek vagyunk. Az egész község területén szükség van az utak felújítására. Ahol a lakosság jelezte a világítás hiányát, biztosítottuk az utcai világítást – mondta Željko Plavšić, a Komunalac igazgatója.

Újságírói kérdésre, hogy mi van az Erdőtelepítők parkjában a nyár végére megígért közvilágítással és kamerarendszerrel kapcsolatban, az igazgató elmondta, hogy a kamerarendszer közbeszerzésére a projekt dokumentációja nyolcvan százalékban elkészült.

– Csak ezután kéri majd a közvállalat az alapítótól a park fenntartási költségeinek megnövelését. Nem egyszerű felszerelésről van szó, mert föld alatti vezetékekkel kell mindent összekötni, és ez több logisztikát is igényel. Amikor mindezt megtervezzük, és beszerezzük a komplett dokumentációt, remélem, hogy találunk pénzeszközöket arra is, hogy a parkot teljesen lefedjük kamerarendszerrel. Remélhetőleg, ezután nem lesznek olyan vandál cselekedetek, mint eddig voltak – tette hozzá az igazgató.