2024. március 29., péntek

Kicsik-nagyok színpadon

Megtartották az óbecsei gyermekművészeti fesztivált

A hétvégén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben az óbecsei Katicabogár Polgári Egyesület szervezésében immár másodszor tartották meg a BEDEF óbecsei gyermekművészeti fesztivált. A zenei rendezvényen 9–18 éves gyermekek és fiatalok vettek részt.

– Célunk az volt, hogy a gyermekek és fiatalok alkotásait és tevékenységeit több művészeti ágban is bemutassuk, a zenében, az irodalomban és a képzőművészetben, de reméljük, jövőre már több művészeti ágra tudunk majd összpontosítani. Az első BEDEF-en csak énekversenyt tartottunk, most már kiszélesítettük a repertoárt. Szombaton a zenekaroké volt a színpad, tizenkét zenekar mutatkozott be két-két produkcióval, vasárnap pedig az énekesek versenyeztek – mondta Lovas Đijanta, az egyesület elnöke.

A zenekarok három korcsoportban versengtek, a 9–12 éves korcsoportúak, a 12 és 15 év, illetve a 15 és 18 év közötti fiatalok. A fellépő zenekarokat háromtagú zsűri hallgatta végig és rangsorolta; Puniša Zeljković, azaz Bili King énekes, zeneszerző és dalszövegíró, Maja Brukner színésznő és énekesnő, illetve Vojislav Đukić dobos, a Suvača demo fest szervezője. A legfiatalabb korcsoportban az első helyet a Godd Vibes szerezte meg a Groove és a Rock Angels zenekarok előtt. A második kategóriában a Kids bend bizonyult a legjobbnak. A második helyen a Wonder zenekar zárt, míg az osztott harmadik helyen a By The Way és a Whaetever zenekarok végeztek. A legidősebbek között a Les Filles zenekar bizonyult a legjobbnak a Teen Bend és a Music Harmony Bend előtt. A díjazott zenekarok serleget és oklevelet kaptak. A verseny utáni gálaműsorban felnőtt zenekarok is bemutatkoztak, hiszen az volt a rendezvény célja, hogy minél több fiatal tehetséget ismerjen meg a jelenlévő közönség, illetve, hogy a tehetséges fiatalok megismerjék egymás munkáját.

Vasárnap az énekeseket dr. Vitkay-Kucsera Ágota operaénekes, egyetemi tanár, valamint Tode Nikoletič költő zsűrizte. A verseny két korcsoportban zajlott. A versenyzők a Katicabogarak gyermekkórus repertoárjából énekeltek dalokat. A 7 és 10 éves közötti korosztály énekeseinél az első helyet Atanackova Ena, a második helyet Marković Petra szerezte meg, míg a harmadik helyen Butás Petra és Lovas Amadea osztozott. A 11 és 14 év közötti korosztályban Erős Lilla állhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, Tot Lea lett a második, Batinić Jovana pedig a harmadik. A színpadi jelenlétért Erős Lilla különdíjban részesült, Butás Petra pedig közönségdíjas lett.

Ugyancsak a BEDEF keretein belül hirdették ki az óbecsei Népkönyvtár által kiírt A vers csak születik és Noveletta című pályázat díjazottjait is, ez a rendezvény a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósult meg. A versírók között Lukács Ákos különdíjban részesült, a harmadik helyen Szabó Vivien végzett, Farkas Larissza lett a második, míg az első helyen Ferenczi Orsolya és Keresztényi Albert osztozott. A novellaíróknál három első díjat osztott ki a zsűri, Majoros Lara, Kovács Barbara és Kara Emese bizonyultak a legjobbnak. A második helyen Szedlár Mónika és Varga Dániel osztozott, a harmadik helyen pedig Brada Petra és Serfőző Nikoletta végzett, Kara Kinga különdíjban részesült.

A rendezvény az óbecsei önkormányzat, a tartományi művelődési titkárság és óbecsei vállalkozók támogatásával valósult meg.