2024. március 29., péntek

Magyar segítette a magyart

Az 1956-os magyar forradalomra emlékeztek Muzslyán

Emléktábla koszorúzásával, szentmisével és alkalmi műsorral emlékeztek pénteken este az 1956-os eseményekre a bánáti Muzslyán. Az emlékezésnek helyi vonatkozása is van, hiszen a forradalom leverése után félezer magyarországi menekült tartózkodott hat hónapig a falu közelében levő táborban.

A 2014-ben elhelyezett ’56-os emléktáblánál koszorúzott Balogh György, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának a konzulja, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség és a civil szervezetek képviselete.

A Szűz Mária Szent Neve plébániatemplomban a szentmiseáldozatot Janez Jelen, szalézi szerzetes mutatta be. A megemlékezést hagyományosan a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szervezi.

– Hiszem, hogy Vajdaságban, ha nem is elsők, de biztosan az elsők között voltak a muzslyaiak, akik megkezdték ennek a megemlékezésnek a szervezését. Ugyanis tőszomszédságunkban, Écskán egy befogadóközpont volt, amelyben az ’56-os menekültek voltak elhelyezve fél éven keresztül – mondta Dobó József, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke.

A tábor Muzslya közelében volt, így a menekültek a magyarlakta településre jártak a legsűrűbben. A helybéli magyarok pedig szeretettel fogadták a menekülteket. Bár ők is szűkösen éltek, de megosztották a javaikat nemzettársaikkal. Magyar segítette a magyart a nehéz időkben.

– Mivel tudták, hogy itt egy ötezer lelket számláló magyarlakta falu van, a szőlőskerteken keresztül, mintegy két kilométer hosszúságban, jöttek ide Muzslyára. Barátságok, szerelmek és keresztkomaságok alakultak ki. Életre szóló kapcsolatokat tartottak, addig, amíg éltek – mesélte Palatinus Aranka helytörténész, az események jó ismerője.

A művelődési egyesület székházában bemutatott alkalmi műsorban felléptek a Szervó Mihály Általános Iskola tanulói és az egyesület tagjai.