2022. augusztus 10., szerda
FORMULA–1

Verstappen taktikai győzelme

Bár az austini pálya hagyományosan Lewis Hamilton felségterületének számít, a Red Bullnak sikerült felülkerekednie a Mercedesen az USA Nagydíjon, egy újabb hétvégén, ahol a két élcsapat között hajszálnyi volt a különbség. Max Verstappen elhozta a pole-t riválisa elől, a két rivális pedig már a rajtnál összecsapott, és a rámenősen támadó britnek sikerült elfordulnia elsőként. A holland azonban nem tágított mögüle, és amikor a vártnál korábban, már a 10. körben kihajtott friss gumikért, elérte, hogy átvegye a vezetést a később kiálló Hamiltontól. A Mercedes ezután próbálta elnyújtani a brit etapjait, aki második kerékcseréje után már nyolc körrel frissebb gumikkal rendelkezett, mint ellenfele, és hamar le is dolgozta nyolc másodperces lemaradásának zömét, előzési közelségbe azonban nem került. Bár a Red Bull sem volt biztos benne, Verstappen képes volt életben tartani a gumikat, és újabb fontos diadalával 12 pontra növelni előnyét öt futammal a szezon vége előtt – győzelmek terén pedig már 8:5-re vezet idén. A harmadik Sergio Pérez lett a másik Red Bull-lal, aki szintén erős hétvégét futott, ám a rajtnál nem keménykedett Verstappennel, majd az ivóberendezés meghibásodása miatt az egész versenyt folyadékbevitel nélkül teljesítette. Charles Leclerc elmondása szerint unatkozott a negyedik helyen, ám a Ferrari újabb pár pontot hozott a McLarenen, Valtteri Bottas pedig csak hatodik lett, miután a Mercedes újabb hibát talált a motorjában, és négy futam alatt már harmadszor kellett azt kicserélni. Okkal tartanak attól, hogy Hamiltonnál is lehet még gond, ráadásul a következő két pályán, Mexikóvárosban és Interlagosban a Red Bull előnyét sejtik.

Az USA Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (Red Bull) 1:34:36,552, 2. Lewis Hamilton (Mercedes) +1,3 másodperc hátrány, 3. Sergio Pérez (Red Bull) +42,2, 4. Charles Leclerc (Ferrari) +52,2, 5. Daniel Ricciardo (McLaren) +1:16,8 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Verstappen 287,5 pont, 2. Hamilton 275,5, 3. Bottas 185, 4. Pérez 150, 5. Norris 149 stb.
Csapatok: 1. Mercedes 460,5 pont, 2. Red Bull 437,5, 3. McLaren 254, 4. Ferrari 250,5, 5. Alpine 104 stb.