2022. január 19., szerda
Népzenekutatásunk 125 éve

„Nem ismerünk egy dalt igazán…”

Az 1980-as évek társadalmi mozgásai a népzenei élet alakulásában is hatással voltak a tudományos kutatások irányára, tematikus súlypontjaira. A táncházmozgalom kiterebélyesedése mellett a népdalköri és a citerazenekari élet kibontakozásában is egyre nagyobb hangsúlyt kapott az eredeti stílusos megszólaltatás, az autentikus előadás kérdése. Ehhez azonban fel kellett tárni a Kárpát-medence magyarlakta területeinek feltárható hagyományos dallamrepertoárját, azok zenei jellemzőit, előadói stílusjegyeit.

A Zenetudományi Intézet munkatársai a Népzene Tára vaskos kötetei szerkesztése mellett egy hasonló hosszú távú munkának, a Magyar Népzenei Antológia hangzó anyag kiadásának láttak neki.

A közreadás 1985–2002-ig, tehát majd húsz évig tartott. A munka és a kiadvány volumenét mi sem jellemzi jobban, mint hogy időközben a technikai fejődése kétszer meghaladta a hanghordozók anyagát! A sorozat I–IV. részét (1985–1992) bakelitlemezekre írták. Az V–VI. részt (1993–1995) 2×3 magnókazetta-csomagban jelentették meg. A VII. részt (2002) újabb technológiával már CD-lemezen adták ki.

Az egyes kiadványok szerkesztését az adott tájegységek legkiemelkedőbb gyűjtője-kutatója vállalta. (Sajnos a kiadványok számozása sem a megjelenési sorrendet, sem Bartók számozását nem követi.)

I. Tánczene, szerk. Martin György (az összes dialektus), 1985

II. Észak (Felvidék), szerk. Tari Lujza, 1986

III. Dunántúl, szerk. Olsvai Imre, 1992

IV. Alföld, szerk. Paksa Katalin, 1989

V. Erdély I. szerk. Sárosi Bálint, 1993

VI. Erdély II. szerk. Sárosi Bálint, 1995

VII. Moldva – Bukovina, szerk. Domokos Mária, 2002

Az összes kiadvány társszerkesztője Németh István, a Zenetudományi Intézet munkatársa volt. A különböző hanghordozók miatt észszerű volt a teljes anyag egységes digitális megjelentetése. Így került sor 2012-ben a teljes Magyar Népzenei Antológia hangzó anyaga bővített összkiadásának megjelentetésére CD-ROM formátumban.

A Magyar Népzenei Antológia anyagának közzététele fölbecsülhetetlen jelentőséggel bír. Minden népzenét művelő vagy csupán érdeklődő számára elérhetővé vált zenei hagyományunk teljes spektruma. A leghivatottabb népzenekutatók szakmai hozzáértésével kiválogatott, minden tájegység jellemző jegyeit bemutató ismerettár vált közhasználatúvá. Valójában közel egy évszázados gyűjtő-, elemző- és rendszerezőmunka eredménye vált publikussá és könnyen, mégis szakszerűen fölhasználhatóvá!

Amíg a Magyar Népzenei Antológia képzeletbeli horizontális, térbeli síkon alkot összképet népzenei korpuszunkról, Paksa Katalin vertikális, időbeli síkon összegezte zenei anyanyelvünket. 1999-ben jelent meg a Magyar népzenetörténet című, tankönyv jellegű, ám tudományos igényű könyve CD hangzó melléklettel. Már a könyv megjelenésekor a népzenei szakértők alapműnek tekintették, és fontosságában a Kodály–Vargyas: A magyar népzene könyv mellé helyezték.

Paksa Katalin elsőként írta le a magyar népzene időrendbeli teljes vertikumát a honfoglalás előtti időktől napjainkig. Meghatározta népzenénk zeneileg körülírható történeti rétegeit. Kifejti a történeti stílusok kialakulását és változásait a zenetörténeti korszakokon át. Európai kitekintésben más népeknél nem ismeretes hasonló fajsúlyú mű.

Ezen a ponton teljesedik ki Kodály Zoltán gondolata, amelyet a Magyar Népzene Tára II., Jeles napok előszavában fogalmaz meg: „Nem ismerünk egy dalt igazán, míg nem ismerjük térbeli és időbeli elterjedését.”

Százhuszonöt éves népzenekutatási visszatekintésünk utolsó orompontjaként Bereczky Jánosnak az új stílusú népdalok terén végzett több mint húszesztendős kutatási munkájáról szólunk.

Bereczky János 1992-től 2013-ig mintegy hatvanezer dallam rendszerezését végezte el a teljes bartóki új stílus valamennyi hivatalosan rögzített adatát (B osztály). Munkája tudománytörténeti csúcsteljesítmény! Négy kötetben, 3658 oldalon 1600 dallamtípust állít rendszerbe zenei fejlődési folyamatában. Neki sikerült az egységes stílustömböt korszakokra tagolni, korai és kiforrott időszakra osztani. A két végpont között két átmeneti réteget állapított meg a dallamok ritmikai és a sorzáró képletei alapján. E munkájával valójában a Magyar Népzene Tára sorozat záró négy kötetét egyedül alkotta meg!

                                                                       *

Az egy és egynegyed évszázados népzenekutatás vázlatos összefoglalóját olvasva talán fölmerül az olvasóban a kérdés: a mindennapok emberét vajon érintik-e ezen kutatások, szűk szakterületek eredményei? Ha bárhol, bármikor népzenét, népdalt hall, a válasz: megkerülhetetlenül igen. A legegyszerűbb népzenei találkozók műsor-összeállításai; a minősítők, fesztiválok, a rádiós és televíziós tehetségkutató versenyek szakmai értékelései; az intézményes keretekben folyó népzenei oktatás programjai – mind ezen kutatások eredményeinek ismeretében születnek. E tudásanyag népzenei szakmai körökbe már szilárdan beépült.

A kívülálló hallgató vagy együtt éneklő, muzsikáló, táncoló ismeretlenül is részese valamilyen formában e százhuszonöt éve zajló tudományos munka gyümölcsének.