2024. április 19., péntek

A biztonságot hangsúlyozó szövetség

Kiválóan alakulnak a kapcsolatok Szerbia és az EBESZ között

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) továbbra is szoros kapcsolatokat kíván fenntartani Szerbiával, az ország meglehetősen fontos szerepet játszik a régió biztonságának, stabilitásának a fenntartásában – jelentette ki Belgrádban Helga Schmid, a szervezet főtitkára, aki Aleksandar Vučić államfővel és Nikola Selaković külügyminiszterrel is tárgyalt. Selakovićtyal tartott a megbeszélés után közös sajtótájékoztatót, melyen a főtitkár pozitívan értékelte Szerbia szerepét a regionális egyensúly fenntartásában. Mint mondta, a gazdasági, emberi jogi, környezetvédelmi kérdésektől sem független ma a béke és a stabilitás politikája, ezek fényében kell döntéseket hozni. Úgy értékelte, Szerbia számos lényeges regionális együttműködés kezdeményezője volt az utóbbi években, hozzájárult a jószomszédi kapcsolatok erősítéséhez. Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben az ország elnökölt a EBESZ-ben, azóta további előrelépést ért el a regionális és annál is szélesebb körű partnerségek kialakítása terén. Selaković kiemelte, az EBESZ-t Szerbia az egyik legfontosabb biztonságpolitikai tényezőnek tekinti, a jó kapcsolatok fenntartására törekszik az ország. A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, Koszovó kérdésével is foglalkoztak, és ismertette a legutóbbi történések részleteit. Tárgyaltak az EBESZ jövőjéről is, a szervezet tevékenységének prioritásairól.

@fo = Beta

@kep = Az EBESZ főtitkára Nikola Selaković külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatót