2024. április 20., szombat

Fogy Vajdaság lakossága

Az újszülöttek száma 3,6 százalékkal csökkent, az elhalálozások száma pedig 16,9 százalékkal növekedett

Vajdaság területén az idén január és szeptember között 11 332 kisbaba született, 420-szal kevesebb, mint 2020 azonos időszakában. Ez 3,6 százalékos visszaesést jelent – áll a Köztársasági Statisztikai Intézet legutóbbi jelentésében, amelyben arra is rámutatnak, hogy szerbiai viszonylatban is megfigyelhető az élve születettek számának csökkenése, ám ebben az esetben 1,7 százalékos.

A Statisztikai Intézet közleménye szerint Szerbia területén 45 476 gyermek jött világra az év kilenc hónapjában, 794 újszülöttel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Aggasztó ugyanakkor, hogy januártól szeptemberig az ország területén 93 713 személy hunyt el, 15 268-cal, vagyis 19,5 százalékkal több, mint 2020 ugyanezen időszakában. A múlt év első kilenc hónapjában ugyanis 78 445 elhunyt személyt jegyeztek. Vajdaságban ez alatt az idő alatt 3431 személlyel, vagyis 16,9 százalékkal többen hunytal el mint egy évvel korábban.

Az újszülöttekről szóló statisztikai adatok rámutatnak, hogy Šumadija és Nyugat-Szerbiában jegyezték a legnagyobb visszaesést, ugyanis ott 833-mal, azaz 5,5 százalékkal kevesebb baba született, mint egy évvel korábban. Dél- és Kelet-Szerbiában ugyanakkor 1 százalékos visszaesés tapasztalható az újszülöttek számát tekintve. Egyedül Belgrádban és környékén nőtt az újszülöttek száma, mégpedig 508 babával, 3,5 százalékkal többet jegyeztek, mint 2020 januárja és szeptembere között.