2021. december 7., kedd

Este tíz órától Szabadkán is bezárnak a vendéglátósok

További szigorítástól tartanak a kávézók, éttermek, lakodalmas termek, klubok vezetői

A koronavírus-járvány megjelenése óta meghozott szabályozások és óvintézkedések miatt világszerte igencsak nehéz helyzetbe került a turizmus és a vendéglátás. A legutóbbi országos intézkedést, miszerint 22 órától csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet belépni a vendéglátóipari egységekbe, ismételten egy arculcsapásnak éli meg a legtöbb klub, lakodalmas terem, étterem és kávézó tulajdonosa. Emiatt a héten több gyűlést is tartott a Szabadkai Vendéglátósok Egyesülete, hétfői határozatuk alapján pedig az összes (104) tagjuk 22 órától bezárja az egységét.

– A hétvégi gyűlésen többek között értelmeztük a közlönyben leírtakat, mert sokunk számára érthetetlen volt a tartalma – nyilatkozta lapunknak Vicai Olivér, a Dolce Vita caffe & wine kávézó tulajdonosa. – A rendelet szerint az alkalmazottaknak fel kell venniük a védőoltást, amit én kávézó-tulajdonosként nem tudok megparancsolni senkinek. Úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk az emberek között különbséget tenni, ezért zárva leszünk 22 órától. Azt sem szeretnénk, ha konfliktushelyzetek alakulnának ki a vendégek és az alkalmazottak között.

A vendéglátósok szerint az új országos rendelet körülbelül 30 százalékos bevételkiesés okoz a kávézóknak, és tartanak attól, hogy további szigorításokat vezetnek majd be.

– Azt fogjuk tenni, mint korábban, amikor be kellett zárnunk, azaz este 10 óra előtt mindenkivel megfizettetjük a rendelést, lezárjuk a pénztárgépet, lekapcsoljuk a zenét, és megvárjuk, hogy mindenki elfogyassza azt, amit rendelt. Ez még tűrhető dolog, viszont ha még nagyobbak lesznek a szigorítások, akkor azok nagyobbat fognak majd ütni. Ha egész napos ellenőrzést vezetnének be, akkor ilyen technikai feltételekkel nem tudnánk dolgozni, és valószínűleg egyszerűbb lenne teljesen bezárni. Amíg szép idő van, ki lehet ülni a teraszokra, melegítőtesteket venni, három oldalról elzárni a kinti teret, de az is óriási kiesés lenne. Nagyon sok a megválaszolatlan kérdés. Mi van azokkal a futárokkal, akikkel mobil alkalmazáson keresztül juttatjuk el a rendeléseket? Huszonkét óra után nekik sem adhatjuk át az ételt, ha nincsenek beoltva? Mi van azokkal a vendéglátósokkal, akik egészségügyi okok miatt nem vehették fel a védőoltást, de akarták? Szombaton este kíváncsiságból mentem el a Dolce Vitába, mert érdekelt, hogyan zajlik majd az ellenőrzés, hogyan járnak el a felügyelők. Azt tapasztaltam, hogy fél tízkor a vendégek kulturáltan fizettek, majd elmentek a kávézóból. Huszonkét óra után senki sem akart bejönni, az utcák üresek voltak a város központjában – mondta Vicai Olivér.

A vendéglátósok többsége nem akar megkülönböztetést tenni a vendégek között
A vendéglátósok többsége nem akar megkülönböztetést tenni a vendégek között

Piuković Norbert, a Bálint-terem tulajdonosa lapunknak elmondta, szerinte a fiatal párokat sokkal inkább sújtja az országos döntés.

– A lagzit szervező ifjú párnak kellemetlen lehet megmondania a vendégül látott társaság egy részének, hogy ne jöjjenek el, vagy menjenek haza 22 óra után. Szerintem az új rendszer nincs megfelelő módon elmagyarázva nekünk, hisz például nekem teremtulajdonosként nincs felhatalmazásom arra, hogy a vendégektől bármilyen védettségről szóló okmányt kérjek. Ha a vendég úgy dönt, hogy megmutatja, nem lehetek biztos abban, hogy az az övé. Ilyenkor el kellene kérnem a személyi okmányát, amit meg is tagadhat a vendég. Én sem szeretnék megkülönböztetést tenni. Volt már korábban konfliktusunk, mert az egyik vendég nem akarta feltenni az arcmaszkot. Azt mondták a felügyelőségről, hogy ilyenkor rendőrt kell hívni, de ők az ilyen hívásokra nem jönnek ki. A rendelet arra sem tér ki, hogy kell-e védettségi igazolás a konyhán dolgozóknak is. Mi is 22 óráig leszünk nyitva, de ez azt fogja eredményezni, hogy sokkal kevesebb lesz a munkánk. Könnyen megeshet, hogy a polgárok otthon vagy az udvarukban, a sátrat felállítva szervezik meg a lagzit, keresztelőket, évfordulókat, születésnapokat. Ez utóbbi talán még veszélyesebb is – osztotta meg velünk Piuković Norbert.

 

A vendéglátósok azt is nehezményezik, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a rendelet alkalmazásáról
A vendéglátósok azt is nehezményezik, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a rendelet alkalmazásáról

Piontek József, a Momento kávézó tulajdonosa lapunknak elmondta, az egyesület tagjai nyugodtan szeretnének dolgozni, és nem szeretnének senkit kategóriákba sorolni.

– Nem ellenzem a védőoltást, én is próbálok felelősségteljesen viselkedni a körülöttem lévők iránt. Sajnos semmilyen utasítást nem kaptunk arra vonatkozóan, hogyan alkalmazzuk a rendeletet. Nem fogadható el az, hogy a vendéglátást megkülönböztetik. Ki fogunk állni egymásért, mert ez senkinek sem jó, és attól tartunk, hogy meg fognak hozni egy új, szigorúbb rendeletet, és nyitástól kell majd alkalmazni a szigorítást – nyilatkozta Piontek József.