2021. december 5., vasárnap

A szudáni katonai-civil tanács vezetője rendkívüli állapotot hirdetett ki

A szudáni katonai-civil tanács és az átmeneti kormány feloszlatását, valamint a rendkívüli állapot bevezetését jelentette be hétfőn tévés beszédében a tanács vezetője, Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, nem sokkal azt követően, hogy katonák őrizetbe vették a kormány sok civil tagját, köztük a miniszterelnököt is.

Burháni egyúttal azt is közölte, hogy nemsokára új ,,technokrata" kormányt alakítanak, ,,hozzáértők" részvételével, valamint új parlamentet ,,fiatalok" részvételével, mert a hivatalban lévő politikusok csak veszekedtek egymással, ami miatt a hadseregnek ,,be kellett avatkoznia".
A tájékoztatási minisztérium részéről a tábornok bejelentését katonai puccsnak minősítették.