2021. december 7., kedd

Mit sem ér(t)ő minisztereink

Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának volt elnöke a közösségi oldalán tette közzé az alábbi írást, amely a szlovák külügyminiszterrel foglalkozik.
Ivan Korčok ismét rajtunk és Magyarországon köszörüli a nyelvét. A Mečiar-éra óta ilyen-olyan módon a szlovák diplomáciában sertepertélő miniszternek valószínűleg szépen megszaladtak a Facebook számai, mert nem bír leszállni a témáról. A csúnya Magyarország a derék szlovák hazafiak éberségét kijátszva óvodákat, mi több, templomokat újít fel Szlovákiában. Hallatlan!
Pedig ugye senki sem nézné jó szemmel, ha a szomszéd csak úgy átjönne megjavítani ezt-azt a mi kertünkben. Nos, miniszter úr, azért faluhelyen időnként megtörténik, hogy a szomszéd nem bírja már elnézni a kerítés mellett burjánzó gazt, inkább átjön és levágja. Lehet, hogy diplomata körökben ez máshogy van, de faluhelyen ezért nem a rendet vágó szomszédot, hanem a portáját elhanyagoló nemtörődömöt nézik semmibe. Nem becsüli, amit kapott – mondják az ilyen örökösre.
A miniszter úr végre a V4-en belül is hallatja az önálló és mindentől független Szlovákia hangját. Persze annyira nem önálló az a bizonyos hang, hogy akárcsak a legcsekélyebb mértékben ellentmondjon a EU-s kádereknek. Arra elég, csupán, hogy kikezdjen egy korábban nem kis munkával felépített, kölcsönös előnyökkel járó szövetséget.
Mindegy, mibe kerül, csak simogassák meg a buksinkat Brüsszelben, miniszter úr?
Mit ér a miniszteri interjú, ha nem tanulunk belőle? Nekünk is elmagyarázza, hogy a kocsmában nyugodtan „felvidékezhetünk", de tereinken, intézményeinkben ne emlegessük. Talán akkor majd elfeledjük...
Rossz hírünk van: nem fogjuk!
De nem csak mi nem beszélhetünk itt bármiről: a magyar Országház elnöke is jobban tenné, ha mielőtt Somorjára látogat, előre egyeztetné, miről beszél és miről tilos.
Fiatal a szlovák demokrácia, nem bír elviselni ám mindent... Pláne az igazat.
A miniszter úr „nem érti és nem tudja", mi lehet a hosszú távú célja Magyarországnak azzal, hogy műemléképületeket vásárol, templomokat újít fel. Elhiszem, hogy nem érti.
Ha valakinek az értékvédelmet magyarázni kell, soha nem is fogja megérteni.