2024. március 29., péntek

A fűszerek otthona

A Como fűszerház a város legnagyobb fűszerkínálatával várja a vásárlókat

A világ megnyílt, és ez a gasztronómiában is érezteti a hatását, ennek köszönhetően egyre többen nyitnak a különleges ízek felé. A különleges ízek különleges alapanyagokat, fűszereket igényelnek, ezeknek a beszerzése azonban nem mindig zökkenőmentes. Májusban nyílt meg Szabadkán, a Tejpiac közelében a Como fűszerház, amely egyebek mellett több mint 80 fűszert és fűszerkeveréket, valamint ugyanennyi fajta teát kínál a vásárlóknak. Az üzlet kínálatáról és egyébről Simo Simić, a Como tulajdonosa nyilatkozott lapunknak.
– Rendszeresen főzünk a párommal, és amikor valami különlegesnek tekinthető fűszert kerestünk, rájöttünk, hogy nem tudunk mindent egy helyen megtalálni, öt üzletben szét kellett néznünk, mire a keresett öt fűszerből hármat megtaláltunk. Tavaly összeházasodtunk, és elkezdtünk gondolkodni azon, hogy mivel tudnánk foglalkozni, amit szívvel-lélekkel csinálnánk. Így jött az ötlet, hogy nyissuk meg a város legnagyobb fűszerkínálatával rendelkező üzletét. Persze nemcsak fűszereket árusítunk, hanem igyekszünk olyan termékeket kínálni, amikre az embereknek szükségük lehet a konyhában, így többek között különféle olajat, szószt, ecetet, teát, mézet, egészséges édességet, italt, csokoládét, sőt késeket, műanyag edényeket is. Elsősorban a hazai cégek, termelők termékeit kínáljuk a vásárlóinknak. Folyamatosan bővítjük a kínálatunkat, és ha valaki keres valamit, azt igyekszünk beszerezni – mondta az üzlet tulajdonosa, aki arra is kitért, hogy
fűszerekből, illetve keverékekből körülbelül nyolcvanfélét kínálnak, egyebek mellett többféle sót, különféle borsot, fekete, piros, tarka szemesborsot, sőt citromos és narancsos borsot, fahéjat, vaníliát, ánizst több formában, ugyanakkor a világ legdrágább fűszere, a sáfrány is szerepel a kínálatukban. Emellett a Comóban megtalálhatóak olyan különlegességekhez való fűszerkeverékek is mint a chakalaka, chimichurri vagy a berbere.


Simo Simić elmondása szerint egyre többen nyitnak a különleges fűszerek felé.
– A vásárlóink között vannak olyanok, akik kizárólag az úgynevezett standard fűszereket vásárolják, a sót, borsot, vegetát, petrezselyemzöldjét, bazsalikomot, de egyre többen kísérleteznek. Sok szakács, vadász, horgász vásárol minálunk, de a vegetariánusok is előszeretettel keresnek fel bennünket. A teáink rendkívül népszerűek, de sokan vásárolnak ajándékcsomagot is, ami ideális ajándék lehet olyan ismerőseinknek, akik szeretnek főzni. Körülbelül négy hónappal ezelőtt nyitottuk meg az üzletünket, és habár igyekeztünk többféle módon hírt adni a nyitásunkról, el kellett telnie bizonyos időnek, hogy az emberek megismerjenek bennünket. Ma már egyre több vásárlónk van a környékbeli településekről is, Topolyáról, Zentáról, Nagyikindáról, sőt Újvidékről is, olyanok, akik itt dolgoznak, vagy rendszeresen járnak a városba. Emellett egyre több étteremmel vesszük fel a kapcsolatot, mivel egyszerűbb nekik, ha egy helyen meg tudják venni a portékákat – fogalmazott beszélgetőpartnerünk.
A Como üzlet tulajdonosától azt is megtudtuk, hogy a jövőben áremelkedés várható a fűszerek piacán.
– A fűszerek tekintetében Szerbia jól ellátott, habár van körülbelül 10-15-féle fűszer, amit nehéz beszerezni. Úgy tapasztaljuk, hogy a nagy importőrök nyitottak a vásárlói igények felé, és ha valamilyen terméket többen is kérnek, azt beszerzik. A fűszerek elsősorban Ázsiából, Kínából, Indiából, Szaud-Arábiából, Törökországból, illetve Afrikából érkeznek, és az utóbbi időben a konténerek elég sokat késnek, ami korábban egy hónap alatt érkezett meg, most 2-3 hónapig utazik, ráadásul a szállítási költségek is megnőttek. Mindez az árak emelkedéséhez vezethet. Egyelőre mindenből vannak tartalékok a nagykereskedésekben, de félő, hogy a közeljövőben áremelkedéssel kell számolnunk – mondta Simo Simić.