2024. március 29., péntek

Napsugaras ősz Újfaluban

Együtt ünnepeltek kicsik és nagyok

Csütörtökön este Napsugaras ősz elnevezéssel tartottak színes verses-táncos programot az Újfalu helyi közösség épületében. Az eseményen a Đuro Salaj Általános Iskola diákjai, valamint a Crystal Dance Studio táncosai léptek fel. A rendezvény célját Góli Csilla, a Napsugaras ősz szervezője ismertette lapunkkal.
– Azzal a céllal kezdtük el ismét szervezni ezt a rendezvényt, hogy a járvány okozta bezártság után újra tudjunk a nyugdíjasainkkal együtt ünnepelni, de nemcsak ők a célcsoportunk, hanem a gyerekek is. A Đuro Salaj Általános Iskola ugyanis egyike azon ritka oktatási intézménynek Szabadkán, amelynek se tornaterme, se díszterme nincsen, így a diákoknak nincs fellépési lehetőségük. Mi viszont az Újfalu helyi közösségben mindig azon az állásponton voltunk, hogy bármikor, amikor az iskolánknak szüksége van rá, akár egy kiállítás vagy műsor erejéig, eljöhetnek a helyi közösség épületében található színházterembe – nyilatkozta Góli Csilla.
A program elején az egybegyűlteket Góli Csilla köszöntötte, aki elmondta, hogy korábban a helyi közösség tanácselnökeként kezdte meg az aktív együttműködést a Đuro Salaj Általános Iskolával. Kiemelte, hogy a programmal a nemrégiben elhunyt Bálint Borbálára, a helyi nyugdíjas-egyesület elnökére is emlékeztek. A köszöntő után a gyermekek versekkel, dalokkal, rövid színdarabrészletekkel és táncos előadásokkal kedveskedtek a közönségnek.