2024. április 19., péntek

Magasban az állványok

Elkezdődött a verseci Szent Gellért-templom felújítása

Magyarország Kormánya támogatásával Vajdaságban 25 templomot restaurálnak. Bánátban hét szentély újul meg. Az állványozással gyakorlatilag elkezdődtek a munkálatok a verseci Szent Gellért-templomon is, Vajdaság egyik legnagyobb katolikus templomán. A volt Jugoszlávia területén csak a zágrábi székesegyház volt nagyobb nála.

A huszadik század elején a templom akkori felújításakor sok ornamentum került föl a templomtornyokra, melyeket kikezdett az idő vasfoga. De nemcsak a díszítéseket, hanem a bádogborítást is fel kell újítani a tornyokon. Ezért teljesen lecserélik a bádogot mindkét tornyon, és megjavítják, szükség esetén kicserélik az ornamentumokat, és javítások végeznek a templom homlokzatán is.

A munkálatok folyamata már két évvel ezelőtt elkezdődött a tervdokumentáció elkészítésével.

– Jelenleg a jobb toronyba fogtunk bele. Sikerült az állást egészen az erkélyig fölemelni, ezt majd egészen a keresztig folytatjuk. Ez egy hónapon belül már megtörténhet és utána megkezdődhetnének a munkálatok. Az erős verseci szelek és a hideg miatt azonban nem valószínű, hogy már a télen hozzáfognak a munkálatokhoz, tavaszra azonban már biztos megkezdődik a teljes fölújítás – mondta Palatinus Alen plébániai kormányzó.

Az állványozás sem egyszerű feladat (Kecskés István felvétele)

Az állványozás sem egyszerű feladat (Kecskés István felvétele)

A munkálatokra több támogatást sikerült ebben a két évben megpályázni és megkapni.

– Elsődlegesen a Magyar Kormány segített, a Bethlen Gábor Alapnál pályáztunk és kaptunk támogatást, valamint a szerbiai Művelődési Minisztériumtól kaptunk egy nagyobb összeget a projektum kidolgozására. Versec városa is, kisebb mértékben ugyan, támogatást nyújt. Az építészmérnök szerint két év kell majd a két torony felújítására. Ugyanis ez egy rendkívül bonyolult feladat. Kiderült, hogy a tornyokon levő ornamentumokat ötfajta kőből faragták ki, és ezeket a köveket be kell szerezni, mert már sok hiányzik. Emiatt hosszabb időbe telik mire elvégzik ezt a feladatot – mondta az atya.

A kéttornyú Szent Gellért katolikus templom Versec egyik ékköve, a dél-bánáti borvidék gazdag korszakának a szimbóluma. Nehezen képzelhető el városkép, amelyen nincs rajta a verseci dombon álló Zsigmond-torony és a katolikus templom, melyet a méretei miatt joggal neveznek székesegyháznak is. Neogótikus stílusban épült, Szent Gellért tiszteletére, Schulek Frigyes tervei alapján, 1860 és 1863 között. Az építésvezető Franz Brandeis volt. Méretei impozánsak: 61 méter hosszú, a szélessége 27 méter, a tornyok magassága pedig 63 méter.