2024. április 19., péntek
ÖKÖLVÍVÁS

Belgrád a legnagyobbra készül

Vasárnap veszi kezdetét és két héten át tart Belgrádban a férfi ökölvívó-világbajnokság. Az AIBA által szervezett „amatőrtorna” az olimpiai ökölvívás szabályrendszere szerint zajlik, az idén 21. alkalommal sorra kerülő vb-t pedig a nemzetközi és a szerb sajtó is minden idők legnagyobbjaként harangozta be. A számok alapján mindenképp így lesz, hiszen 105 országból rekordszámú, összesen 650 bokszoló nevezett az eseményre, ráadásul a súlycsoportok számát is megnövelték a korábbiakhoz képest, így összesen 13 különböző kategóriában avatnak majd világbajnokot.

Belgrádban nem mulasztották el kiemelni, hogy ez az első város, amely másodszor lesz házigazdája a vb-nek, hiszen 1978-ban is rendező volt már. Az eseménynek helyszínéül szolgáló Štark Arena már az öklök csattogása előtt is látványos műsorral készül, a vasárnap 19 órakor kezdődő nyitóceremónián fellép a trombitás Dejan Petrović és a Van Gogh együttes, valamint a román énekesnő, Inna is.

Első alkalommal osztanak pénznyereményt is a világbajnokságon, a torna összdíjazása 2,6 millió dollár. A bajnokok az aranyérem és az öv mellé 100.000 dolláros csekket is kapnak, a döntő vesztese ennek az összegnek felét, az elődöntősök pedig negyedét vihetik haza.

Minden idők legnagyobb és legsikeresebb vb-jére számít a kétszeres világbajnok Kovács „Kokó” István is, aki március óta az AIBA főtitkáraként ténykedik. A magyar csapat egyik fő reménysége nélkül volt kénytelen elutazni Belgrádba, hiszen az idei ifjúsági vb-n bronzérmes Kiss Levente sérülés miatt nem vállalta a részvételt.

Szerbia 2003 óta nem szerzett érmet a vb-n, Vladan Babić kapitány szerint viszont most eljött az idő, hogy ez megváltozzon, mert akár három dobogó is összejöhet. Nem lesz hiány a sztárokból sem, a legerősebb válogatottal kétségkívül Kuba rendelkezik, akik a Tokióban olimpiai bajnoki címet nyerő mind a négy öklözőjüket, Andy Cruzt, Roniel Iglesiast, Arlen Lópezt és Julio Cézar La Cruzt is elhozták, s mindenképpen javítani akarnak két évvel ezelőtti vb-szereplésükön, ahol mindössze egy aranyat szereztek.