2021. december 3., péntek

Az 56-os menekültek Muzslyán házasodtak össze

Az écskai tábor lakói gyakran megfordultak a magyar faluban – A helybeliek közül sokan vállalták a komaságot meg a házassági tanú szerepét is

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után elsősorban a nyugati határ felé indult meg a menekültáradat. A déli határ felé nagy számban csak azt követően érkeztek meg az országot elhagyni szándékozók, hogy az osztrák határt lezárták. Az eddigi kutatások szerint Jugoszláviában mintegy 20 ezren kerestek menedéket. A magyar határ közvetlen közelében a jugoszláv hatóságok idieglenes befogadóközpontokat nyitottak. Iskolákban, szövetkezeti otthonokban, művelődési házakban helyezték el a menekülőket. Kezdetben a lakosság adományaiból látták el előket, majd Tito az ENSZ-től kért anyagi támogatást az ellátásukra. A vajdasági határ menti településeken összesen 9 menekülttábort létesítettek az 56-os menekültek befogadására, ám ezeket csak rövid ideig használták, innen az ország déli részébe vitték őket vagy külföldre távoztak. Szerbia belsejében, illetve a mai Észak-Macedónia területén voltak a befogadóközpontok, Mataruška Banján, Vrnjačka Banján, Niška Banján... De nemcsak ott voltak táborok, hanem például Écskán is, meglehetőséen messze a magyar határtól, de mégis Vajdaságban.

Hallai Zoltán
Hallai Zoltán

Hallai Zoltán történésztől azt kérdeztük, vajon miért került Écskára a tábor.
– Mind a történészek, mind a nagy nyilvánosság számára ismeretes, hogy az, ami 1956 őszén Magyarországon történt, a magyarság szabadságharca, világra szóló esemény volt. Én azt hiszem, hogy a kommunizmusnak ekkor adták meg a kegyelemdöfést, és ettől kezdve kezdett a szocializmus és a kommunizmus hanyatlani. Nem kerülhetjük meg a magyar forradalom kapcsán Jugoszlávia szerepét a történtekben. Köztudomású, hogy 1955-ben megtörtént a történelmi megbékélés Jugoszlávia és a Szovjetunió között. 1955 márciusában került sor a belgrádi bocsánatkérésre, amikor Hruscsov, az SZKP első titkára bocsánatot kért mindazokért a rágalmakért, sérelmekért, amelyeket 1948 és 1953 között, az Informbiro időszakában a Szovjetunió és csatlós államai, Románia, Bulgárai, Magyarország elkövetett Jugoszlávia ellen. Ezzel egy korszak befejeződött. Magyarország szerepe különösen felértékelődött Tito szemében, amikor Nagy Imre került a kormány élére, és szovjetellenes ideológiát hirdetett. Köztudomású, hogy 1948 és 1953 között Jugoszláva is ezt az ideológiát hirdette. Tito Jugoszlávia budapesti nagykövetén keresztül naprakészen kapta az információkat, hogyan is zajlanak az események Budapesten. Ennek értelmében volt olyan elképezelés, hogy Jugoszlávia bizonyos mértékig támogatni fogja Nagy Imrét. Mindaddig így volt ez, amíg Nagy Imre nem kezdett el abban az irányban gondolkodni, hogy azt a szocializmust, amit a Rákosi-korszak jelentett, teljes egészében felszámolja, és ezt többpártrendszer váltsa fel. Tito számára ez elfogadhatatlan volt. Emlékezzünk: később összetűzésbe került Rankovićtyal, Moša Pijadéval és a többi csúcsvezetővel is – akik ugyanezt az ideológiát vallották, azokat mind félreállította. Így Nagy Imre is sajnos erre a listára került.
1956 november legelején sor került a brioni tanácskozásra. Ott Hruscsov és Szuszlov arról tárgyalt Titóval, hogy mi fog majd történni 1956. november 3-án, amikor megindul az orosz invázió az önálló magyar állam ellen. Tito a tankok bevonulását jóváhagyta, félt ugyanis attól, hogy a forradalom átterjed Jugoszláviába is, hiszen abban az időben mintegy félmillió magyar élt Jugoszláviában. Tito hallani sem akart arról, hogy Rákosi kerüljön hatalomra, hanem kiállt Kádár János mellett és ő lett a korszak mindenese 1956 és 1989 között
Abban is megállapodtak, hogy Jugoszlávia menedéket ad majd Nagy Imrének. A történelmi dokumentumok szerint Hruscsov ígéretet tett, hogy Nagy Imrének nem esik bántódása. Ma már tudjuk, hogy ez nem így történt. Az orosz tankok bevonulását követő napokban mintegy kétszázezren menekültek el Magyarországról. Miután lezárták a nyugati határt, Ausztria irányába, Jugoszlávia felé a határ nyitva volt. Ezt is megbeszélték Brionin. A határon dolgozó katonák, rendőrök segítették a menekülők átjutását, az ÁVO-s tiszteket pedig lefülelték, tehát nagyon pozitív volt a hatalom viszonyulása az 56-os menekültekhez. Nem hivatalosan úgy tudjuk, hogy mintegy 20 000-en menekültek déli irányba, azaz Jugoszláviába.

Az egykori tábor épületei
Az egykori tábor épületei


Feltételezhetően Tito félt attól, hogy a forradalmi eszmék terjedni fognak a délvidéki magyarság körében, ezért csak rövid ideig tartózkodhattak a menekültek a határ menti befogadóközpontokban. Igyekeztek őket minél előbb a Dunától és a Szávától délre, Szerbia belsejébe szállítani, hogy ne kerüljenek közvetlen kapcsolatba az itt élő magyarokkal. Rövidesen kiderült azonban, hogy a szerbiai befogadóközpontok működése nem megfelelő, mert nyelvismeret híján nem tudtak kapcsolatot tartani a befogadók és a befogadottak. Így kerültek aztán Écskára az 56-os menekültek. A belügyminisztériumból kértem adatokat, és ezek szerint 280-an voltak az écskai befogadóközpontban. Nem akármilyen befogadóközpont volt ez, valamikori kaszárnya volt. Rövid ideig, mindössze 2-3 hónapig voltak itt a menekültek, addig, amíg a papírjaikat elintézték, hogy tovább utazhassanak – mondta Hallai Zoltán történész.
– Écskán ma 21 féle nemzet és nemzetiség él. A magyar forradalom idején valamivel több mint 4000 lakosa volt a településnek. Főként szerbek és románok lakták. Ebben az időben 100 magyar volt a faluban – mondja Gazdag Ervin écskai helytörténész. Nemcsak a magyarok, de a más nemzetiségűek is részvéttel tekintettek a menekülőkre.

Palatinus Aranka
Palatinus Aranka


Palatinus Aranka helytörténész sokat kutatta ezt a témát. Tőle tudjuk, hogy az Écskán tartózkodó 56-os menekültek hamar felfedezték, hogy táboruk szomszédságában magyar települések vannak, s mivel a táborok nyitottak voltak, kijárhattak Muzslyára és Lukácsfalvára is.
– 1957 tavaszán egy nagy tömeg érkezett a muzsalyai futballpályára. Abban az időben az iskola udvarán volt a labdarugópálya. A helybeliek összejöttek, és az volt a szándékuk, hogy a bajba került magyarokat majd hazaviszik. Ezt azonban nem engedték meg nekik, a menekülők mindössze 2-3 órát tartózkodtak ott, aztán teherautóval átvitték őket a Muzslyától 2,5 kilométerre lévő kaszárnyába. Voltak köztük olyanok is, akik a magyar határ menti befogadóközpontokból érkeztek, de a legnagyobb részüket a dél-szerbiai fürdőhelyekről szállították ide. 5-6 család volt elhelyezve egy szobában, a katonaság biztosította nekik a fekvőhelyet, a takarókat, a szövetkezet pedig gondoskodott az ellátásukról. Volt egy hely, ahol főzhettek is maguknak. Nyitott tábor volt, kijárhattak, sőt, aki akart, még munkát is vállalhatott az akkori szövetkezetben. A bérüket az ott dolgozók nevére írták ki, mert nekik nem fizethettek. Abban az időben mintegy 5000 lakosa volt Muzslyának. Nagyon sok család, szinte az egész falu együttérzett az 56-os menekültekkel, és meghívták őket ebédre, segítették őket, ahogyan tudták. Ruházattal, élelemmel, kerti veteményekkel. A menekültek eljártak a rendezvényekre, a futballmérkőzésekre, sőt a táborban ők is alakítottak maguknak egy csapatot, és gyakran barátságos mérkőzést játszottak a muzslyai Lehel futballcsapattal. Így is születtek barátságok.

63 házasságkötés történt az 56-os menekültek között Muzslyán
63 házasságkötés történt az 56-os menekültek között Muzslyán

A kutatásaim alapján az ide érkező menekültek döntő többsége értelmiségi volt. Összesen 107 helységből érkeztek az écskai tábor lakói. A muzslyaiak olyan szoros kapcsolatba kerültek a menekültekkel, hogy sokan felvállalták, hogy a kisgyermekek keresztszülei lesznek vagy a házasságkötés alkalmával a házassági tanú szerepét is vállalták. Házasságkötésre azért volt szükség, mert voltak országok, amelyek csak családokat fogadtak be, vagy a családok előnyt élveztek az egyedülállókkal szemben. Így Muzslyán 63 házasság köttetett. Azokat a gyermekeket is itt keresztelték meg, akik Mataruška Banján, Vrnjačka Banján, Niška Banján vagy Kraljevóban születtek, de a nagybecskereki kórházban is születtek babák, akiknek a szülei 56-os menekültek voltak, meg bábaasszony segítségével a táborban is világra hozták a kismamák gyermekeiket.
Akik befogadták a menekülteket, azok között tartós barátságok szövődtek. Az én bátyám 18-20 éves borbélysegéd volt, és a bálakban találkozott a menekültekkel. Hazahozta őket, és otthon ingyen nyírta, borotválta őket. A mi házunkban nagyon sok menekült megfordult. Sokáig leveleztek is a bátyámmal, majd a 1965-ben Franciaországból eljött hozzá egy Mihály nevezetű 56-os menekült, aki akkor még nem mehetett haza, ezért a bátyám a kis fítyójával elvitte a magyar határra, a szülei pedig átjöttek Jugoszláviába, és itt találkoztak. Jöttek-mentek a levelek a kivándorolt menekültek meg a muzslyaiak között, amíg az 56-osok éltek. Sokan új hazájukból csomagokat is küldtek, hálából. Husztik János bádogosmester és felesége is megkeresztelt egy kisfiút. A szülők Ausztráliában telepedtek le, és az egykori kisfiú ötször visszajött meglátogatni a keresztszüleit meg a tábort is. Az écskai tábor 1957 júniusáig üzemelt – monta a helytörténész.

Szarvák János
Szarvák János

Szarvák János fiatal gyerek volt 1956-ban. A gátőrházban laktak, s a szülei is megismerkedtek 56-os menekültekkel, hiszen gyakran sétáltak arrafelé. Behívták őket, és amijük volt, azzal kínálták meg őket, de leginkább csak jó szót kaptak, mert a család meglehetősen szerényen élt. János abban az időben Muzslyán volt bentlakásos iskolában.
– Egy Kasza nevezetű házaspárral megismerkedtek a szüleim, s aztán eljártak hozzánk vasárnap ebédre, meg hát a férfi, aki olyan 55 éves lehetett, szerette a pálinkát, és apámmal iszogattak. Amikor meglátogattam a szüleimet, találkoztam velük. Emlékszem, tél volt, s látták, hogy nagyon vékonyan vagyok öltözve, és másnap már hoztak is nekem egy télikabátot. Ők azt kapták ott a táborban. Emlékszem még ma is, szép zöld színű volt. Végül a család Ausztráliába ment, és néhányszor írtak levelet meg küldtek csomagot is nekünk. Mindenkinek volt benne finom ruhanemű. Látták ők, amikor itt voltak, hogy szegényesen élünk. Még egy ideig leveleztünk, aztán a kapcsolat megszakadt – mesélte János.
2014-ben Muzslyán felállítottak egy emléktáblát az 56-os menekültek emlékére. Mivel a tábor egykori épületei ma is katonai létesítmények, a tábla a templom melletti térre került. Az emléktáblát Muzslya polgárai, a Nyitott Távlatok civil szervezet és a szabadkai székhelyű Nagy Imre Társaság állíttatta. Itt emlékeznek a muzslyaiak minden évben a magyar szabadságharc hőseire.
A hozzánk érkezett 56-os menekültek közül 16 ezren Nyugatra távoztak, 2700-an pedig visszatértek Magyarországra. Csupán 620 fő maradt Jugoszláviában.

Az 56-os emléktábla a templom mellett kapott helyet
Az 56-os emléktábla a templom mellett kapott helyet