2021. november 30., kedd

Milliókat osztott szét névtelenül egy szlovén településen

Egy ismeretlen jótevő – akiről csak annyit tudni, hogy egy egykori helybeli –, jelentős összeget adományozott a szlovéniai Prevale községnek – írja a 021.rs hírportál.

A jótevő már korábban is adományozott nagyobb mennyiségű élelmiszert a helyi Caritas szervezetének, a helyi általános iskola könyvtárának könyveket, a tanároknak tanfolyamokat fizetett be, ezenkívül kétmillió eurót adományozott egy sportpark kiépítésére.

A szóban forgó személy névtelenségbe burkolózik, csak annyit tudni, hogy az általános iskolát helyben végezte el. Akik tudják, hogy kiről is van szó, nem akarják elárulni a jótékonykodó kilétét.

– Megköszöntem a támogatását és elmondtam neki, hogy nagyra becsülöm ezt a tevékenységét. Erre csak azt felelte, hogy ő pedig nagyra becsüli, hogy segítünk a rászoruló embereken – mondta a helyi Caritas szervezetének vezetője.