2021. december 1., szerda

Úzvölgyi katonatemető – Az ügyészség továbbra sem lát bűncselekményt

A Moinesti városi ügyészség továbbra sem látja, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ott felszentelje és megkoszorúzza a román hősöknek létrehozott parcellát.

Az ügyészséget a Moinesti városi bíróság kötelezte tavaly decemberben arra, hogy folytassa a temetőfoglalás kivizsgálását, miután megsemmisítette az ügyet lezáró ügyészségi rendeletet. Akkor élénk sajtóvisszhangot, és emberi jogi szervezetek tiltakozását váltotta ki, hogy a történteket kivizsgáló ügyész kizárólag román tanúkat hallgatott meg, és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált „kifele a magyarokkal az országból!" jelszót.
A megismételt vizsgálatot lezáró, hasonló tartalmú ügyészségi rendeletet az egyik feljelentő fél, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sajtóirodája ismertette szombati közleményében.