2024. március 29., péntek

Brnabić: Merényletet terveztek Vučić elnök ellen

Ana Brnabić szerb kormányfő kijelentette, hogy Aleksandar Vučić elnök ellen merényletet terveztek, emellett az államfő lehallgatása és a Jovanjica-ügy államcsíny kísérletére utalnak – írja a 021.rs hírportál.

– Sokáig és részletesen tervezgettek. Párhuzamos szervezetek alakultak meg a belügyminisztériumban, valamint a magánkézben lévő sajtóban is kampányt folytattak, amelyek Vučićot dehumanizálták és belőle, valamint a családjából bűnszervezetet fabrikáltak – mondta Brnabić a Pink televíziónak nyilatkozva.

Kijelentése szerint Vučić ellen merényletet terveztek végrehajtani, méghozzá január 27-én, Stefan Nemanja belgrádi szobrának felavatása során. Az ügy részleteit azonban nem árulta el, valamint arról sem nyilatkozott, hogy az ügyészség miért nem indított eljárást a felelősök ellen. Hangsúlyozta, hogy az illetékesek már foglalkoznak az üggyel és senki sem lesz védve, tekintet nélkül a névre, vezetéknévre, a pozícióra és a pártállásra.

– Tudom, hogy a Szerb Haladó Párt az egyedüli párt az ország történelmében, amely kimondta, hogy mindenkit egyenlően bírál el és senki sem élvez védelmet – mondta Brnabić.

Hozzátette, hogy az államfőre nyomást gyakorolnak a fia, Danilo által, mert semmit sem hozhatnak fel ellene gazdasági és politikai téren.