2024. március 28., csütörtök

Fenyegető levelet kapott a szlovák evangélikus egyház Begecsen

Az Újvidék községhez tartozó, a várostól mintegy 20 kilométerre fekvő Begecsen a helybeli szlovák evangélkus templom címére fenyegető levél érkezett, melyben a település szlovák nemzetiségű polgárait arra szólítják fel, hogy mielőbb költözzenek el a közeli Dunagálosra, azaz Gložanba. A névtelen levélíró két-három hónapot adott a begecsieknek, hogy ezt megtegyék. Az Autonomija portál értesülésére hivatkozva a 021.rs azt írja, hogy a levelet kb. egy héttel ezelőtt találta meg egy nő, aki takarítani érkezett a templomba. A négy oldalas, kézzel írt fenyegető levelet átadta az egyházi illetékeseknek, akik a nyilvánosságtól való elzárkózás mellett döntöttek. A levél mégis megjelent egy helybeli szlovák férfi Facebook-oldalán, aki az Autonomijának kijelentette, hogy kb. 500 szlovák él Begecsen, de vannak más nemzeti kisebbségek is, pl. magyarok, ruszinok, romák.

Szavaiból az is kiderült, hogy az utóbbi öt évben ez a negyedik hasonló tartalmú levél. Valamennyiről értesítették a rendőrséget, de eddig nem derült ki, ki áll a levelek mögött.

Az „üzenetek” írója attól sem riadt vissza, hogy név szerint megnevezze a családokat, akiknek szerinte el kell költözniük a közeli Dunagálosra.