Pénteken délben a zentagunarasi temetőben, esős és szomorkás időben adták át és szentelték fel azt az emlékhelyet, amely az elmúlt 170 év háborúi, forradalmai és szabadságharcai áldozatainak állít emléket. Sípos Hajnalka, a helyi közösség titkára arról számolt be lapunknak, hogy az emlékhely ötlete már régen megfogalmazódott bennük.
– A falu központjában lévő második világháborús emlékhelyet próbáltuk rendbe tenni, amit a privatizáció során eladtak. Törekvésünk különböző nehézségekbe ütközött, a tulajdonostól mindig engedélyt kellett kérni, ezért arra gondoltunk, hogy egy új helyen kellene emlékhelyet kialakítani. Dudás Anna magyartanárnő kezdeményezte, hogy a temetőben méltó helyszínt kaphatna. Akkor volt folyamatban a temető rendezése, és úgy gondoltuk, hogy ez valóban méltó és szép hely. Arra jutottunk, hogy az összes világháborúnak, forradalomnak egy helyen tudnánk emléket állítani. Az elképzelést a helyi közösség tanácsa megvitatta, Nagy Norbert mérnök, a helyi közösség tanácsának tagja összefoglalta ezeket az ötleteket, és az ő tervei alapján készült el az emlékhely – mondta el Sípos, majd azzal folytatta, hogy az első és második világháború, az újkori háborúk, a ’48-as és az ’56-os forradalom hősei előtt is ezen az egy helyszínen tudnak tisztelegni. Két név került kiemelésre, az egyik egy helybeli fiatalember, aki az újkori háborúban esett el, a másik pedig dr. Rajki Márton, aki az ’56-os forradalom zentagunarasi származású mártírja. Az emlékmű úgy lett kialakítva, hogy jelkép legyen – fogalmazott Sípos.
– Az emlékmű közepén lévő fa azt jelképezi, hogy mindannyian egy tőből fakadunk, egy helyről származunk. A fa ágai szerteszét nyúlnak, mi is így megyünk mindenfelé a nagyvilágban. Az emlékmű kör formájú, és összezárja ezeket az ágakat, ez a faluból elszármazottak egységét szimbolizálja – fogalmazott a zentagunarasi helyi közösség titkára.
Ha egységes nemzetben gondolkozunk, akkor a Délvidéken is kötelességünk megemlékezni ’56-ról – mondta Tomik Nimród történész, aki dr. Rajki Mártonról beszélt.
– Mi itt a Délvidéken olyanok vagyunk, hogy ha van egy személy, akihez köthetjük az eseményt, aki itt született vagy tevékenykedett, akkor kutatjuk az életét, és rá is emlékezünk. Két olyan személy is van, aki ’56-hoz köthető mártír. Az egyik a zentagunarasi tanyavilágban született Klemm Mór, aki később vallást és nevet váltott, és Rajki Márton néven tudunk róla. Őt 1959-ben kivégezték. Rá emlékeztünk most, valamint minden áldozatra, aki a szabadság eszméjéért halt meg 1956-ban, vagy később halálra ítélték – számolt be Tomik, majd arról is szólt, hogy az emlékhely állításának az ötletét a zentagunarasi helyi közösség vetette fel. A helyiek életének legfontosabb olyan fordulópontjait mutatja be, mint a háborúk és forradalmak.
A zentagunarasi emlékhely átadásán felléptek a Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület tagjai, valamint a helybeli Október 18-a általános iskola diákjai. Köszöntőbeszédet mondott Sípos Hajnalka, az emlékhelyet pedig felszentelte Baráth Gábor plébános. Az alkalmi műsort Kádár Krisztina könyvtáros vezette.
A megemlékezés végén a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait, tisztelegve az ’56-os forradalom áldozatai előtt. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében Benyovszky Anna Andrea konzul, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Gyetvai Tímea, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, a VMSZ községi szervezetének nevében Tomik Nimród és Nagy Norbert, a topolyai önkormányzat nevében Szatmári Adrián polgármester, a zentagunarasi helyi közösség nevében Fekecs József tanácselnök és Dudás Ilona alelnök, a VMSZ női, nyugdíjas- és ifjúsági fóruma nevében Fábián Rózsa, Csernus Zoltán és Kovács Viktor koszorúzták meg az emlékművet.
