2024. április 19., péntek

Segíteni a zenével

Kedden jótékonysági hangverseny lesz a szabadkai Városházán, de más koncerteket is tartanak

A következő napokban több jó koncertre is számíthatnak a zenekedvelők. Zsiga Pál hegedűművész és Székely István zongoraművész tangóestre várják az érdeklődőket: vasárnap Topolyán lépnek fel, hétfőn Zentán, csütörtökön pedig Szabadkán, a Zeneiskolában. Szintén Szabadkán egy másik koncertre is sor kerül, egy jótékonysági hangversenyre, a Városháza dísztermében, kedden 19 órakor. Fellép a Szabadkai Filharmónia kamarazenekara és Székely István, a karmester Paskó Csaba lesz. A részletekről Zsiga Pált, a Szabadkai Filharmónia igazgatóját kérdeztük.

– A Szabadkai Filharmónia kamarazenekara már több ízben tartott jótékonysági hangversenyt nélkülözőknek, rászorulóknak, beteg gyermekeknek és ezúttal is a zenén keresztül szeretnénk segíteni. Nagy megtiszteltetés ért bennünket, Székely István világhírű zongoraművészünkkel játszhatunk egy színpadon. Repertoáron Mozart és Bach művei szerepelnek. A D-moll zongoraversenyt talán még nem is, vagy csak nagyon régen adták elő Szabadkán, így a zenekedvelő közönségnek alkalma nyílik élvezni Bach remekművét. A koncertre a belépés díjtalan, az adományokat pedig önkéntes alapon várjuk, a terem bejáratnál erre a célra egy doboz lesz kihelyezve. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Székely Istvánnak, Paskó Csabának és a Szabadkai Filharmónia minden tagjának, aki ezen a koncerten részt vesz, valamint a támogatóinknak – hallottuk Zsiga Páltól.

Székely István zombori születésű, az elmúlt években viszont világhírnévre tett szert és számos díjat nyert nemzetközi megmérettetéseken is.

– Régóta tervezzük ezt a Bach-művet előadni. Ez a mű a zongoraversenyek kiemelkedő darabja, szinte alapnak számít, egy igazi remekmű. Több helyen játszottam már ezt a versenydarabot, egyebek között Spanyolországban, Olaszországban és nagy öröm a számomra, hogy most Szabadkán is eljátszhatom régi zenészkollégák társaságában. Annak is örülök, hogy Paskó Csabával is újból felléphetek – mondta Székely István.

Zsiga Pál a tangóestre is felhívta a figyelmet.

– Székely István barátommal vasárnap 19 órakor a topolyai moziteremben Tangó-mánia címmel egy tangóestet játszunk, Piazzolla születésének százéves évfordulója alkalmából, hétfőn pedig ugyanezt a programot Zentán, az Aleksandar S. Vujić Városi Hangversenyteremben is megismételjük. A koncertek szervezője a VMMI. A tangóestről a szabadkaiak sem maradnak le, a Zeneiskola koncerttermében csütörtökön 19 órakor lépünk fel, a VM4K szervezésében. Ez egy vérpezsdítő koncert lesz. Nagyon izgatottak vagyunk és nagy örömmel készülünk a hangversenyekre – mondta Zsiga Pál.