2021. december 7., kedd

Putyin: Egyedülálló kapcsolat jött létre Oroszország és Izrael között

Egyedülálló kapcsolat jött létre Oroszország és Izrael között a két állam diplomáciai kapcsolatainak helyreállítása óta eltelt 30 évben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Szocsiban fogadta Naftali Bennett izraeli kormányfőt.

Putyin emlékeztetett arra, hogy hazájának jogelődje, a Szovjetunió annak idején ,,ott volt Izrael Állam születésénél". Rámutatott, hogy feltehetően Izraelben él a legnagyobb, határon túli orosz ajkú közösség.

Az orosz elnök a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolat volumenét egyelőre szerénynek nevezte, de, mint mondta, ez a terület sikeresen fejlődik, és az idei év első hét hónapjában 50 százalékkal nőtt. Elmondta, hogy különleges figyelem irányul a fejlett technológiák területén folyó együttműködésre.

Putyin kifejezte reményét, hogy a Bennett-kormány, függetlenül a belpolitikai csatározásoktól, fenntartja majd a folyamatosságot a kétoldalú viszonyban.

Bennett a találkozón Putyint Izrael nagyon közeli és igaz barátjának nevezte. Az izraeli miniszterelnök szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom jelentősen növelhető. A gazdasági mellett szólt a tudományos és kulturális együttműködés elmélyítésének lehetőségéről is.

Elmondta, hogy Izrael őrzi az emlékét a Vörös Hadsereg hősiességének, amely lehetővé tette a náci Németország feletti győzelmet.

A találkozót követően az izraeli kormány hivatala közleményt adott ki, amely szerint a tárgyalások öt órán át, ,,barátságos és pozitív" légkörben zajlottak, és a felek a kétoldalú viszony több jelentős kérdését áttekintették.