2024. április 18., csütörtök
PIROS

Az erős magyar közösségért!

Piroson hat kétnyelvű utcanévtáblát tettek fel

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezete a megalakulása óta részt vesz a vajdasági magyar közösség fejlesztésében, számos, fontos területen tesz jelentős lépéseket ebben az irányban. Kiemelt programcélja a hivatalos nyelvhasználat értelmében a magyar jellegű, kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése.
Vicsek Annamária, a VMSZ Újvidéki Szervezetének elnöke tegnap Piroson emlékeztetett arra, hogy ott, ahol a lakosság egy bizonyos százaléka valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a hivatalos nyelvhasználat előlátja a közterületjelző, illetve az utcanévtáblák kisebbségi nyelven történő megjelenítését.

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének köszönhetően Piroson hat utcában kétnyelvű névtáblákat tettek fel

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének köszönhetően Piroson hat utcában kétnyelvű névtáblákat tettek fel

– Piroson most hat utcanévtáblát helyeztek ki. Olyan utcanevekről van szó, amelyek magyar jellegűek: a Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre, Fejős Klára, Juhász Erzsébet és Bartók Béla utcák. A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Szervezetének egyik nagyon fontos programja, hogy a hivatalos nyelvhasználat értelmében a magyar jellegű utcanévtáblákat kétnyelvű felirattal helyezzék ki. Így Újvidék mellett Tiszakálmánfalván és Piroson is már mintegy 40 ilyen utcanévtáblát tettek ki. Ezek mellett a települések neveit szintén kiírták magyarul. A 6 utcanévtábla mellett Piroson jelentős beruházás várható a református temetőben, hiszen sok-sok év után végre felépülhet majd a kápolna, melynek a tervdokumentációja elkészült, úgyhogy az elkövetkező időszakban ez is megvalósul – fejtette ki Vicsek Annamária.

Hozzátette, hogy a napokban derült ki az, hogy a költségvetésben sikerült előirányozni bizonyos pénzösszeget a telepi Szent Erzsébet katolikus templomnak a felújítására.
– A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ korszerűsítése megindult, ami, azt hiszem szintén nagy dolog. Úgyhogy azok a projektumok, amelyek az előző mandátumnak a végén, illetve a mostani mandátum kezdetén a kormányprogramunknak a részeként jelentek meg, mostanra már szép lassan megvalósulnak – mondta.
Piroson az új utcanévtáblákat megtekintette Basnec Igor, az újvidéki polgármestert munkavégzésben segítő önkormányzati alkalmazott, Kiss Gyula, a VMSZ Újvidéki Szervezetének alelnöke, és Bancsi Ferenc, a VMSZ pirosi helyi szervezetének vezetője is.