2021. december 7., kedd
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Pécsi emigránsok Szabadkán

A szerb királyi csapatok 1918 novemberében a Károlyi-kormány gyengeségét kihasználva nemcsak a Délvidék egészét vették birtokukba, de megszállták Baranyát, Pécs városával együtt, és Baja térségét. A Tanácsköztársaság 1919. augusztusi bukását követően sokan a fehérterror elől menekülők ezeken a területeken találtak menedéket. A párizsi béketárgyalások azonban a megszállt baranyai és bajai területek döntő többségét Magyarországnak ítélték. Bár a szerbek e területeket sem szerették volna feladni, nemzetközi nyomásra végül a kivonulás mellett döntöttek. A 1918-as és 1919-es forradalmak itt élő hívei, hogy megakadályozzák az ellenforradalmi csapatok bevonulását, végső kétségbeesésükben 1921. augusztus 14-én kikiáltották a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaságot. E államalakulat azonban csak néhány napig állt fenn, és a magyar csapatok augusztus 21-én visszafoglalhatták a területet. Ekkor a térséget számos baloldali érzelmű egyén hagyta el, akiknek egy része az SZHSZ Királyságban, ezen belül is Szabadkán talált menedéket.
A Bácsmegyei Napló című szabadkai napilap 1921. október 11-én közölt riportot a városunkban élő emigránsokról. Az írás tanúsága szerint a hazájukat elhagyók rendszeresen találkoztak Szabadka egyik kávéházában.
„A kávéház márványasztalánál vasárnap délutánonként szomoruarcu emberek, emigránsok, találkoznak össze. A hétköznap robotos, munkát kereső, vagy munkában eltöltött sorozata után a közös sors, a közös bánat, összehozza őket és a füstös levegőben, biliárdgolyók csattogása és a többi vendégek nyüzsgésének zaja egy-egy el nem fojtott, önkéntelenül kiszakadt sóhajtással tarkul. Az elmult hetek oly cselekménytelenek voltak – és mégis teli eseménnyel. Hirek hazulról, – kerülő utakon és ezerféle fifikával kieszelt módon érkezett burkolt és nyilt tudósítások. A szavak, betűk, vagy mondatok rejtélyét együtt silabizálják, találgatják és kombinálják. Együtt bánkódnak, szomorkodnak a rossz híreken és akit közvetlenül érintett a lesujtó tudósítás – együtt vigasztalják. Jönnek levelek, jönnek ismerősök és érkeznek újabb menekültek is. Cenzurázott levelek Baranyából, a lakonikus »jól vagyunk« értesítéssel. Nem hisznek, – mert a cenzura miatt úgy sem irhatnak egyebet. Az ismerősök már hirt adnak »kilengésekről«, de a tudósítást óvatosnak tartják, mert az illető még haza is akar menni. A menekülők már terrorról számolnak be, amit felkapnak és szájról-szájra adják a rossz hírt. Bizony a rossz hír gyorsan terjed. Oly egyforma, oly szomoruan egyforma az emigránsok témája heteken keresztül. Hir érkezik arról, hogy Pécsett többen eltűntek másokat meg agyonütöttek. Az eltüntek később előkerülnek a menekültek között, az agyonütött is olykor életjelet ad magáról. A letartóztatások igaznak bizonyultak, de a letartóztatottak nagy részét azután szabadon engedték. A pogromok hírét is leszállítják – antiszemita tüntetésre, a menekültek hozzátartozóit sem internálták, »csak« rendőri felügyelet alá helyezték.” – olvashatjuk a Bácsmegyei Naplóban.
A riport szerint ebben az időben az emigránsok között az a hír terjedt el, hogy amnesztiában részesülnek.

Az emigránsok az egyik szabadkai kávéházban találkoztak
Az emigránsok az egyik szabadkai kávéházban találkoztak


„Csak most – egy-két nap óta – mintha valami élénkség költözött volna az emigráns-asztal köré. Hire jött, hogy amnesztiát adnak a politikai »bűnösöknek« Magyarországon.
Amnesztia! Először elgondolkoznak, hogy hogyan fogadják. Egyik sem érzi magát bűnösnek. Aztán feltör bennük a mindennél erősebb hazavágyódás. A dacosabb, az erősebb határozottan kijelenti, hogy nem fogad el amnesztiát »azoktól«, már azért sem, mert nem érzi magát bűnösnek. A másikban a honvágy elnyomhatatlan, leküzdhetetlen érzése kerekedik felül.
– Nem baj ha »ők« azt hiszik, hogy nagylelkűek voltak. Azért mégis újra láthatom a pécsi Király-utcát, a korzót, a négytornyú templomot, az anyámat, a testvéremet. No meg még valakit – talán. Ezt nem mondja, de látni rajta, hogy ezt gondolja. Egy kislány, szőke vagy barna, alacsony vagy magas, de határozottan, bár nem fix formában, a Nő képe bontakozik ki elsősorban, aki hiv, csalogat hazafelé. Akinek kedvéért még »kegyelmet« is hajlandó elfogadni.” – írta a napilap.
A riport végül azzal zárult, hogy az amnesztia hírét megcáfolták.