2024. március 29., péntek
NB I.

Két vereség után, örökrangadó előtt

A hétvége kétségkívül legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója a Ferencváros–MTK örökrangadó. Egyik klub sincs jó helyzetben, hiszen a Ferencváros szombaton meglepő vereséget szenvedett a Zalaegerszegtől, majd kedden délután a Celtic vendégeként is fejet kellett hajtania. Skóciában az első félidei játék még elfogadható volt, ám a második játékrészre látványosan elkészült erejével a magyar bajnok, és a hazai csapat könnyen kiütéses győzelmet is arathatott volna.

Az MTK a legutóbbi öt bajnokijából négyet is elveszített, és mindössze egy pont választja el a kiesőhelyektől. Ha a statisztikára tekintünk, kiegyenlített párharcot láthatunk: az eddigi találkozókon 85 ferencvárosi sikerrel szemben a kék-fehérek 79 győzelmet tudnak felmutatni, 48 alkalommal pedig nem bírtak egymással a felek. Az biztos, hogy rendkívül feszült találkozóra számíthatunk, amelyen mindkét csapatnak nagy szüksége lenne a győzelemre.

Érdekes csatát hozhat az Újpest–Fehérvár találkozó is. A lilák az eddigi kilenc összecsapásból egyetlenegyet sem tudtak megnyerni, így már jelentős ponthátránnyal a táblázat utolsó helyén állnak. Nem kérdés, számukra csak a győzelem az elfogadható. Ugyanakkor a Fehérvár szombaton a Honvéd legyőzésével egy négy bajnokin át tartó nyeretlenségi sorozatot zárt le, és ha versenyben akar maradni a bajnoki címért vívott harcban, nagy szüksége lenne az újabb három pontra. Ebből kifolyólag mindkét csapat támadólag fog fellépni.

Szintén izgalmasnak ígérkezik a Paks–Kisvárda mérkőzés. A két meglepetéscsapat egymás elleni találkozóján bármi előfordulhat. A paksiak egy ideig dobogós helyen álltak a bajnokságban, azóta azonban a Ferencvárostól és a Gyirmóttól elszenvedett vereség következtében visszaestek az ötödik helyre. A Kisvárda a harmadik fordulótól kezdve vezette a bajnokságot, és az éllovas pozíciót azóta csak egyetlen hétre engedte át a Fradinak, ám vasárnap az Újpest elleni döntetlennel ismét élre állt. Nemcsak a két gárda – főleg a házigazda – váratlanul jó szereplése miatt érdekes a párharc, hanem ezért is, mert az eddig legkevesebb gólt kapó csapat fogadja a legtöbbet szerzőt.

A formába lendülő Zalaegerszeg az ugyancsak jó szériában levő Gyirmótot fogadja a forduló nyitótalálkozóján. A győztes megerősítheti helyét a táblázat középmezőnyében. Érdekes kérdés, hogy Supka Attila megnyeri-e a Mezőkövesddel második bajnokiját is. Nem lesz könnyű dolga a kövesdi csapatnak, hiszen a Honvéd otthonából kellene elhoznia a három pontot. A Debrecent mindössze egy pont választja el a kiesőhelyektől, így a hétvégén a Lokinak is a három pont megszerzése lehet az elsődleges célja. A feladat teljesítése azonban nem lesz egyszerű Dzsudzsákéknak, hiszen a bajnoki címre áhítozó Puskás Akadémia látogat hozzájuk…

A hétvége programja, péntek: Zalaegerszeg–Gyirmót (15.30), Paks–Kisvárda (17.45), Újpest–Fehérvár (20.00), vasárnap: Debrecen–Puskás Akadémia (13.30), Honvéd–Mezőkövesd (15.45), Ferencváros–MTK (18.00).