2024. április 19., péntek
EURÓPAI POROND

Élen maradnak a belgrádiak?

Igazi meccsdömping várja a labdarúgás szerelmeseit ma este, amikor is a második, valamint a harmadik számú európai kupasorozat csoportmérkőzései kerülnek megrendezésre. A harmadik forduló elérkeztével a csapatok már túl vannak csoportjuk, ellenfeleik erőviszonyainak felmérésén, és immár minden hiba, botlás végzetesnek bizonyulhat a továbbjutást illetően.

Kedvező helyzetből várja az Európa-ligában a folytatást a szerb bajnok Crvena zvezda, amely az előző fordulóhoz hasonlóan ma este is idegenben lép pályára, ezúttal Dániában, a Midtjylland vendégeként. Dejan Stanković tanítványai az első helyen, remek formában készülnek a találkozóra, ugyanis a hétvégén a Szuperligában 7:1-es, gálamérkőzésnek is beillő győzelemmel hangoltak a dánok elleni összecsapásra, így minden esélyük megvan arra, hogy a gyengélkedő, a csoport utolsó helyén álló skandináv csapattal szemben is begyűjtsék a három pontot az F jelű kvartettben.

A Konferencia Ligában vitézkedő és a Zvezdához hasonlóan csoportjában hibátlan mérleggel első helyen álló Partizan csapata ma 21 órai kezdettel Belgrádban fogadja az eddig szintén veretlen, saját bajnokságában harmadik helyen álló belga Gent együttesét a B csoportban. Egy esetleges győzelemmel a szerbek továbbjutása szinte biztossá válna, figyelembe véve azt a tényt, hogy a négyesben szereplő másik két együttes eddig pontot sem szerzett az első két fordulóban.

Az Európa-liga pikánsabb mérkőzései közé tartozik még a Betis–Bayer Leverkusen összecsapás, amely a G csoport rangadójának számít, és nagymértékben befolyásolhatja az első helyért folyó versenyfutást. Érdekesnek ígérkezik még a Lazio–Marseille, Rapid Vienna–Dinamo Zagreb, PSV–Monaco, valamint a West Ham–Genk mérkőzés is, de a friss spanyol éllovas Real Sociedad vendégszereplését sem hagyhatjuk említés nélkül a grazi Sturmnál. A Konferencia Ligában elvileg könnyen nyerhető meccsen lép pályára a Roma, a Feyenoord és a Tottenham.