2024. április 20., szombat

Elhunyt Dragan Pantelić

Hatvankilenc éves korában meghalt a jugoszláv labdarúgás legendás kapusa, Dragan Pantelić, aki védései mellett főként tizenegyesből lőtt góljairól is emlékezetes maradt 15 évig tartó profi pályafutása során.

Neve összeforrt a niši Radničkivel, az 1970-es évek zömében velük szerepelt a hazai első ligában, majd 1981-től két évre a Bordeaux-ba szerződött, a rövid nemzetközi karrier után pedig hazatérve előbb megfordult a Timoknál, majd újraegyesült a Radničkivel, amely csapatnak később elnöke is lett.

Pantelić több mint 250 mérkőzést játszott a jugoszláv élvonalban, valamint tizenkilencszeres válogatottként ő védte a nemzeti csapat hálóját az 1982-es világbajnokságon is.