2024. március 29., péntek

Pastor vette el a Szeged győzelmét

A csonka 2019/2020-as BL-szezont megnyerő Kiel otthonába látogatott a Szeged a férfitorna ötödik körében, ahol extrém fordulatok és egy utolsó csavar végén döntetlennel zárult a mérkőzés. A kiegyenlített kezdés után megsokasodtak a német hibák, így a magyarok a félidő derekára jelentősen el tudtak lépni (5:10), a kieliek visszaesésénél azonban csak a feltámadásuk volt gyorsabb, hiszen az első harminc percet mégis háromgólos előnnyel zárták (17:14). A házigazdák kapust cseréltek, Dario Quenstedt védéseivel megtámogatva még tovább nyílt az olló a folytatásban, 25:18 is volt az állás, ám jött az újabb fordulat, Miguel Martins és Mario Šoštarić vezényletével a Szeged elkezdte a felzárkózást, és egy emberelőnyt kihasználva 75 másodperccel a vége előtt egyenlített is. A csodás fordítás pedig nem a játékosokon múlt: Mirko Alilović kivédte a Kiel utolsó támadását, majd a horvát azzal a lendülettel az ellenfél üresen maradt kapujába dobott a vezetésért, a gólt azonban nem adták meg két másodperccel a lefújás előtt, ugyanis a szegediek kapitánya, Juan Carlos Pastor erre a forgatókönyvre nem számítva időt kért, így maradt a döntetlen az A csoport rangadóján.

Eredmények, 5. forduló, A csoport: Aalborg–Vardar 33:29, Elverum–Zagreb 30:25, Kiel–Szeged 32:32, Montpellier–Breszt 32:26. Az élcsoport: Aalborg 8, Montpellier és Kiel 7, Szeged és Elverum 6 pont stb. B csoport: Kielce–Porto 39:33.