2024. április 20., szombat

Mázlisták és kacagtatók

Ma díjátadóval zárul a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója

A XXV. találkozó versenyprogramját a magyarkanizsai Együtt Veled Értük Értelmi és Testi Fogyatékosok Érdekeit Védő és Segítő Egyesület Mázlisták csapata és a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja zárta.

Brestyánszki Boros Rozi zsűritag foglalta össze legjobban az utolsó nap két előadását: a két csapat teljes képet ad a fesztiválról: a Mázlisták és a tóbaiak két teljesen különböző világ, de szépen bemutatják, mennyire sokszínű lehet a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója.

Sutus Áron a Mázlisták zsűrizésekor elmondta, igazából mi, nézők vagyunk a mázlisták, hogy láthattuk ezt az előadást. A zsűri félretette a jegyzetfüzetét, mert azt érezték, ezt nem lejegyzetelni, hanem megélni kell. Ágoston Pribilla Valéria azt emelte ki, hogy az előadásban különös érzékenységgel, finom, kimunkált mozdulatokkal találkozhattunk. Érezhettük és láthattuk, mekkora bizalom van bennük a másik iránt. Oláh Tamás, a darab egyik rendezője beavatott bennünket abba, hogy az előadást kamara-előadás formájában játsszák otthon, hiszen így még intimebb tud lenni a játék, ha a néző orra előtt van. Azt is megtudtuk tőle, hogy 2 éve készült el az előadás, azóta nem játszották, és nekik, készítőknek is érdekes volt látni azt, hogy egy olyan formát hoztak létre, amit a társulattagok újra tudtak tölteni. Brestyánszki Boros Rozi elmondta, hogy a színház akkor történik meg, ha a nézők szívében és lelkében történik meg a varázslat, s a Mázlisták nagy varázslók. A társulattagok is megszólaltak, elmesélték, mennyire szeretnek itt, a találkozón lenni, ahogyan a Mázlistákkal is, szeretnek dolgozni, mert nekik, ahogyan mindenki másnak is, bizony dolgozni kellett ezen az előadáson. A zsűri kiemelte, hogy valódi, kerek egész színházat láthattunk, tele volt jelekkel, szépen megkomponált jeleneteket láthattunk, tűpontos volt a zenei világa. Ágoston Pribilla Valéria kiemelte, hogy különös érzékenység volt benne: „azt éreztem, hogy hallatlan bizalom van bennetek a másik iránt”.

A tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja Kéri Ferenc Ganédomb c. tragikomédiáját adta elő.

A tóbai társulat is azok közé a társulatok közé tartozik, amely igyekezett majdnem minden találkozón jelen lenni. És csalják a mosolyt. Csalják a közönség orcájára, hiszen általában vígjátékot készítenek annak ellenére, hogy nehéz műfaj, s igen otthonosan is mozognak benne. Az értékelést Brestyánszki Boros Rozi kezdte, aki elmondta, hogy nagyon nehéz népszínművet játszani, s méltatlanul hanyagolva is van ez a műfaj, nem szívesen választják a társulatok, holott rengeteg íze, bája, huncutsága van, ha jól csinálják, s a tóbai csapat bizony jól csinálja. Halálosan komolyan veszik, nem vicceskedik el. Sutus Áron kiemelte, hogy külön dicséretes volt, hogy a csapat a bánáti ö-ző nyelvjárásban beszélt végig, holott a szöveg nem ebben íródott. Szépen, következetesen használták a saját nyelvjárásukat, s ez pluszt adott az előadáshoz. Nagyon jó volt látni, hogy a játszók egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy a nézők nevetnek. Nem élték meg abban a pillanatban személyes sikernek, hanem egyszerűen mindenki a saját dolgával foglalkozott. Ilyenkor mindig benne van a pakliban az, hogy a színész elmosolyogja magát, de ha ez megtörténik a színpadon, akkor a néző kiesik a játékból. Kiemelte Bözsi (Lackó Farkas Erzsébet) váltásait, úgy fogalmazott, hogy késsel lehetett vágni, megvolt a mértéke, megvolt a váltások finomsága. Ágoston Pribilla Valéria kiemelte Bözsi és Jóska (Szántó Tivadar) zseniális adok-kapok játékát, ami teljesen természetes volt. Erzsébet és Tivadar viccesen meg is jegyezték, hogy a 30 év az csak 30 év, ugyanis kb. ilyen régóta játszanak együtt a színpadon.