2021. december 1., szerda

Egy liter étolajért 22 percet dolgozunk

A koronavírus-járványt érintő intézkedések enyhítése után kialakult keresletnövekedés a termékárak emelkedését is eredményezte. Rövid idő alatt megemelkedett a fémek, az energiahordozók, és a mezőgazdasági termékek ára is, úgy a világon, mint nálunk.

Az étolaj és a kávé ára is megnőtt. Az ételért és az alkoholmentes italokért is egyre többet kell fizetnünk, pedig gyakori termékek ezek a bevásárlókosarunkban. A világjárvány alakította a fogyasztói kosár értékét.

Aleksandar Bogunović, a Szerbiai Gazdasági Kamara képviselője elmondta, az idén a koronavírus megmutatta, hogyan alakítja az árainkat világszerte. Hozzátette, hogy egy nemzetközi felmérés szerint harminc százalékkal nőtt a mezőgazdasági nyersanyagokból készült élelmiszerek ára világszerte.

Az első nagy áremelkedés a nyáron következett be, amikor Szerbiában a napraforgóolaj 150 dinárba került, mostanra azonban már elérte a 220-at is. A szója ára történelmi csúcson van, és 88,5 dinárba kerül. 200g kávéért pedig 300 dinárt is elkérnek, de drágább lett a kenyér, a hús, de a kristálycukor áremelkedésére is számítani lehet.

Ha az árakat összehasonlítjuk a hivatalos adatok szerinti átlagbérrel, amely Szerbiában valamivel 64 ezer dinár felett van (tehát egy munkaóráért kb. 369 dinárt fizetnek), kiderül, hogy egy liter étolajért 22 percet, egy kg kristálycukorért pedig 12 percet kell dolgoznunk – közli a 021 hírportál.