2024. március 29., péntek
Volt egyszer egy Újvidék 254.

Megismételt emlékezés egy régi októberre

Az utóbbi időben egyre gyakrabban jelennek meg olyan hírek, amelyekben különböző szervezetek megkérdőjelezik az 1944/45-ös, ártatlan magyar áldozataiknak emelt emlékmű létjogosultságát. A kifogások különbözőek, de leggyakrabban arra hivatkoznak, hogy az ártatlan áldozatok mellett – a szobor felállításának szükségességét megindokoló iratokhoz csatolt névsorban – háborús bűnösök neve is előfordul. Lehet, hogy nem láttuk a listát, biztos azonban, hogy az akadémiai, vegyes bizottság listájára, az elítélt háborús bűnösökön kívül, a szerb történészek szorgalmazására, felkerült minden áldozat, így a katonai áldozatok is.

Mindazok, akik 1941 és 1948 között estek áldozatul. Mint ahogyan közös listára kerültek az 1942 januárjában a hideg napokként emlegetett razzia áldozatai is. Mindenesetre nem jó, ha az emlékezésben az egymás áldozatainak nem adják meg az oda kívánkozó kegyeletet. Kár minden emberáldozatért, különösen akkor, ha ártatlanokról van szó. A razzia szörnyűségeire minden év januárjában emlékezünk, az 1944 októberében és ezt követően áldozatul esettekre való emlékezésre minden év októberében és novemberében kerül sor, mindentől függetlenül. Ha pedig az októberről van szó, akkor az 1944. október 22-e után eltűntekre, kivégzettekre és bebörtönözöttekre gondolunk, azokra, akik a vak bosszú áldozatai lettek, még akkor is, ha nem volt semmilyen vétkük. A dátum, az október 22-e, a magyar hadsereg egységeinek kivonulási dátuma Újvidékről, miután a stratégiailag fontos létesítményeket felrobbantották. A városba, a partizán egységek október 23-a hajnalán és reggelén vonultak be, a Vörös hadsereg egységeivel együtt.

Ezen a napon vették át a hatalmat az újvidéki partizánosztag és az akkor megalakult, városi népfelszabadító bizottság. És mert az akkori partizán parancsnokság nem tartotta az újvidéki partizán egységet a legerősebbnek, még aznap, október 23-án, a VII. vajdasági brigád két zászlóalját is a városba vezényelték, akik az ideérkező szovjet egységek csapatparancsnokától szereztek tudomást arról, hogy egységeik egész Bácska területét elfoglalták, akkori szóhasználatban „felszabadították”. A stratégiailag fontos létesítményeket október 24-én és 25-én foglalták el a vajdasági brigád egységei, amelyek a Dunán átkelve érkeztek Újvidékre, nem is olyan győzedelmesen, mint ahogyan az akkor tűnt. Hiszen azok az egységek, amelyek a Kiszácsi utcán haladva érkeztek a központba a „kihalt és néptelen utcákra”, befüggönyözött ablakokra emlékeztek, amelyek mögül az ellenség is leselkedhetett volna.

Ekkor már érvényben volt a katonai közigazgatás bevezetéséről szóló parancs, amelyet 1944. október 17-én vezettek be Bácskában, Bánátban és Baranyában azért, hogy meggátolják az „idegen népellenes elemek további tevékenységét”, „megőrizzék a vidék jugoszláv karakterét” és biztosítsák a háború győztes befejezését. Mivel akkor még az 1942-es sebek nyíltak és fájóak voltak, jó alkalom volt ez az elégtételre. Újvidék pedig, a bűnös városok közé tartozott. Az itt élő magyarokat is megkínozták, mindenkit, aki nem tudta igazolni magát, elhurcoltak, legtöbbjüket a folyamőrség Horgász-sziget felé vezető út mellett lévő kaszárnyájába. Bizonytalan és nehéz idők voltak a katonai közigazgatás napjai.

A németeket családostól internálták, a magyarokat, többségében férfiakat, különböző gyűjtőtáborokba és börtönökbe zárták és tartották fogva, hogy aztán az egyik börtönből a másikba való szállításkor, az éj leple alatt eltűnjenek. Sokan közülük nyilvántartás és bizonyítás nélkül kerültek a kivégzőosztagok elé. A kivégzésekről szóló hírek előbb csak szájról szájra jártak, hogy aztán október 30-án, a város katonai parancsnoksága Kiáltványban tegye közzé, hogy a Bácskai Katonai körzet hadbírósága október 29-én „250 magyar nemzetiségű háborús bűnöst, akik a megszállás 3 éve alatt részt vettek a mészárlásokban és terrorban a szerb és a többi szláv nép felett Bácskában és Baranyában kivégezték. A halálos ítéletet golyó általi kivégzéssel hajtották végre”.

Az éj leple alatt azonban nemcsak a 250 magyar „háborús bűnösnek” ítélt férfi tűnt el minden bizonyítás, minden bizonyíték nélkül. Sokan közülük ártatlanul. A felállítandó szobor az ő emléküket lenne hivatott őrizni. A történelemnek erre a szomorú időszakára kellene minden októberben emlékezni!