2024. március 29., péntek

Palics a legvirágosabb szerbiai település

A Magyar Turisztikai Ügynökség az idén 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország elnevezésű versenyt, amelynek keretében egyebek mellett a legvirágosabb települések díját is odaítélte.
A megmérettetésre az idén 320 pályázat érkezett be, a zsűri pedig 49 díjat osztott ki. A pályázók tematikus benevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, ha csak egy parkot, teret, iskolaudvart mutattak be. A Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye szerint a két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli, magyarlakta települések is benevezhettek a versenyre, és csaknem negyvenen éltek is a lehetőséggel. A beérkezett pályázatokat 120 tagú, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte. A bírálóbizottság tagjai megállapították, hogy sorra szépülnek a közterületek, és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldfelület-fejlesztés zajlik.
A legvirágosabb, 30 ezernél több lakosú település Nagykanizsa lett, a kisebb városok versenyében pedig Veresegyház bizonyult győztesnek. A zsűri a határon túli területek legvirágosabb települését is díjazta. A szerbiai települések közül Palics bizonyult a legvirágosabbnak, Romániából Kalotaszentkirályt, Szlovákiából pedig Tardoskedd részesült díjban.
A díjazott településekről készült felvételek a Virágos Magyarország Facebook-oldalán tekinthetők meg.