2021. december 7., kedd

Minden tudnivaló egy helyen

Turisztikai információs központ nyílt Magyarkanizsán

Megnyílt Magyarkanizsa Turisztikai Információs Központja a Fő utca 3. szám alatt. Az irodában különböző ajándéktárgyak, illetve helyi termékek között válogathatnak a turisták, ugyanakkor Magyarkanizsa község idegenforgalmi kínálatáról is bővebb tájékoztatást kaphatnak. A központ önkormányzati, civil szervezeti és vállalkozói összefogásból jött létre.

A megnyitóra szerda délelőtt került sor a községnapi rendezvénysorozat részeként. A központ munkatársa, Fodor Vivien elmondta, az iroda kínálata széles, sőt bővülni is fog.
– A szuvenír- és helyitermék-boltban elsősorban olyan termékek lesznek megtalálhatóak, amelyek Magyarkanizsa védjegyét tartalmazzák. Másodsorban pedig olyan termékek, amelyek Magyarkanizsa községhez tartoznak, ilyenek például a borok, a pálinkák, a kézműves tárgyak. Az a célunk, hogy a későbbiekben minden olyan termék itt sorakozzon a polcainkon, melyek hűen képviselik Magyarkanizsa községet.
Újvári Zsombor, a magyarkanizsai községi tanács idegenforgalommal megbízott tanácstagja a megnyitón elmondta, hogy a Hello Kanizsa projekt részeként az elmúlt időszakban egy mobiltelefonos applikáció került forgalomba, a következő lépcsőfok pedig az információs központ létrehozása volt.

– Elsősorban a Grafopak termékei azok, amelyek a polcokra kikerültek. Ezeken a termékeken fel van tüntetve a Hello Kanizsa brand, tehát ahogy látszik is a polcokon, a Hello Kanizsa mindenhol előfordul. Emellett szerettünk volna helyi termékekből válogatni, és továbbra is várjuk olyan cégek, kisvállalkozók jelentkezését, amelyek, akik szeretnének ebbe bekapcsolódni. Jelen pillanatban a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ védenceinek a gölöncsérműhelyben készült alkotásaiból, kézműves termékeiből is van egy polc. Továbbá a Meta Terra civil szervezet tagjai által készített termékek is helyet kaptak itt.

Az iroda minden információt, minden lehetőséget összegyűjt és egy helyen kínál fel
Az iroda minden információt, minden lehetőséget összegyűjt és egy helyen kínál fel

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester hiánypótló kezdeményezésnek nevezte az információs központot.
– Sok turista látogatott el Magyarkanizsa községbe az elmúlt időszakban, de ahhoz, hogy több napon át itt tartsuk őket, ismerniük kell a község adta lehetőségeket. Ebből adódóan úgy döntöttünk, hogy kell egy olyan intézmény, amely minden információt, minden lehetőséget összegyűjt és egy helyen felkínál, legyen szó akár a rendezvényekről, akár az éttermek, hotelek kínálatáról. Azt is fontos kiemelni, hogy mivel most indul az iroda, számítunk a polgárok, civil szervezetek, vállalkozók együttműködésére, hiszen ők adják a szolgáltatás alapjait, nélkülük nem fog működni sem az iroda, sem az idegenforgalmi kínálat a községünk területén. Remélem, hogy a helyiek is felismerik az iroda jelentőségét, hiszen ez jó hely akár arra is, hogy reklámozzák, bemutassák a saját szolgáltatásaikat.

Az iroda hétköznaponként 10-től 17 óráig, szombaton 9-től 12 óráig, illetve 16-tól 18 óráig, vasárnap pedig 9-től 12 óráig várja a betérőket.