2021. november 29., hétfő
GUNARAS

Mozgalmas ősz Gunarason

Számos munkálat zajlik a helyi közösség területén – Hamarosan átfogó jellegű felújítási projektum kezdődik

Ha munkáról van szó, akkor a gunarasiakat komolyan kell venni, ugyanis mindig zajlik valami a helyi közösség területén. Az őszi időszakot rendezési munkálatokra szánták, és Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója arról számolt be, hogy három helyszínen is folytak munkálatok.

– Legelőször Gunaras Topolya felőli bejáratát takarítottuk ki. Ezen a részen van egy kis erdő, és a beláthatóság eléggé leromlott, mert számos vadhajtás és aljnövényzet nőtt ki az út mellett. Kitakarítottuk ezt a részt, biztonságosabbá téve a közlekedés számára. Ezt egy kéthetes akció követte, amelynek során az Ibar utcában kátyúztunk. A kátyúkat kivéstük, és a helyi közösség munkásai bebetonozták. Ami aktuális, az a temető takarítása és rendbetétele halottak napjára. Két napja folynak a munkálatok, és valószínűleg holnap fognak véget érni. Kitakarítjuk a teljes temetőt, lekaszáljuk a füvet, a vad fahajtásokat kivágjuk, megmetsszük a fákat. Emellett a halottasház környékét is rendbe tesszük, kitakarítjuk, és a virágkaspókat átfestjük – mondta a tanácsadó.

A helyi közösségnek az eddigi munkálatok mellett további tervei is vannak az év végi időszakra: egyebek között nagy hangsúly fektetnek a környezetvédelmi kezdeményezésekre.
– Év végéig szeretnénk újraindítani a műanyag palackok gyűjtését, már megrendeltünk fémkalitkákat erre a célra. Két ilyet helyezünk ki Gunarason, és egyet-egyet Bogarason és Brazílián. Kupakgyűjtésre is tervezünk egy gyűjtőpontot, és az ezekből befolyt összegeket környezetvédelmi célokra fogjuk költeni. Pl. takarításra, munkaakciókra és facsemete-vásárlásra. Az év végéig szeretnénk egy újdonságot is beindítani, aminek az a neve, hogy cserepont. Az egykori orvosház garázsában kialakítunk egy raktárat, ahol a lakosok le tudják adni a már nem használt ruhákat, elektromos eszközöket és egyéb használati tárgyakat. Akinek szüksége van ezekre, az innen ingyen elviheti. Ezek az eszközök vélhetőleg a szeméttelepre kerültek volna, így viszont valaki még hasznát veszi – mondta el a tanácsadó, majd azzal folytatta, hogy hamarosan aktuális lesz egy átfogó jellegű projektum is. Erre a helyi közösség a civil szervezetekkel közösen pályázott.

Folyamatban a gunarasi temető rendezése
Folyamatban a gunarasi temető rendezése

– A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél pályáztunk, és nyertünk pénzeszközöket. Ennek keretében a tűzoltók a tűzoltógarázst fogják átalakítani. Ez fontos, mert jelenleg a civil központ udvarába nyílik, és ha tűz üt ki rendezvény idején, akkor problémát okoz az udvar gyors kiürítése. A garázs bejáratát az utcafrontra helyezzük, így a lehető leggyorsabban tudnak kihajtani a garázsból. Emellett egy elektromos ajtót is kap a garázs. A Teleház Gunaras Fejlődéséért Civil Szervezet is pályázott, a helyi közösség épülete nyílászáróinak cseréjére, valamint a külső homlokzat felújítására. A Gunaras Jövője Civil Szervezet a kis faluház renoválására pályázott, mert évek óta probléma, hogy az épület két végén lévő falak magasabban vannak, mint a tető, ezért az épület beázik. Most a két falat alább bontjuk, és kiengedjük a tetőt. Emellett a homlokzatot is felújítjuk, és a fa nyílászárók is át lesznek festve. Az Olimpia Futballklub az öltözőjük bővítésére és felújítására nyert eszközöket. Az öltözőt egy raktárral és mellékhelyiségekkel bővítjük ki, valamint lecseréljük a tetőszerkezetet, mert itt is gondot jelentett a beázás. Emellett a labdarúgópálya körüli kerítés is felújításra kerül – számolt be Kovács, majd arról is szólt, hogy a teljes projektum értéke eléri a 20 millió forintot.

– Nagyon hálásak vagyunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek ezért a támogatásért. Fontos, hogy támogatják a külhoni magyarságot, nemcsak események szponzorálásával, hanem infrastrukturális fejlesztések és javítások támogatásával is – mondta a tanácsadó.