2024. március 29., péntek
FOCIMIX

Konzultáció a kétévenkénti vb-ről

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) mind a 211 tagországának szövetségi kapitányával konzultál a világbajnokság kétévenkénti megrendezéséről. A FIFA bejelentése szerint a keddre és csütörtökre tervezett videókonferenciák moderátora az Arsenal korábbi vezetőedzője, Arsène Wenger volt, illetve lesz, aki a nemzetközi szövetség globális futballfejlesztési vezetőjeként tevékenykedik. „A férfiválogatottak edzőinek hozzájárulása elengedhetetlen. Élnünk kell ezekkel az alkalmakkal, mert a párbeszéd segít mindannyiunknak, hogy megvédjük a labdarúgás egyedülálló helyét a világban, és hogy sportágunk valóban globális legyen” – magyarázta Wenger.

A kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166-nak a támogatását sikerült megnyernie, viszont több helyről közben éles ellenkezést váltott ki. Bírálta a tervet például az európai (UEFA) és a dél-amerikai (Conmebol) szövetség is, valamint az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség szintén jelezte már, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezés kérdésében. Legutóbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság adott hangot aggodalmának.

Zárt kapus meccsek Angliának

Az angol labdarúgó-válogatottnak soron következő két, hazai pályán, az európai szövetség (UEFA) égisze alatt játszandó mérkőzését zárt kapuk mögött kell vívnia. A döntés oka a nyári Európa-bajnokság fináléja során történt szurkolói zavargások. Az UEFA bejelentése szerint a két zárt kapus összecsapásból egyet kétéves időtartamra felfüggesztenek, emellett az angol szövetségnek (FA) 100 ezer eurós büntetést kell fizetnie.

A július 11-i londoni angol–olasz finálé előtt a belépővel nem rendelkező szurkolók összecsaptak egymással és a rendfenntartókkal, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a Wembley lelátóira. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe. A meccset megelőzően a hazai drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára futott a találkozó alatt. A dánok elleni elődöntő miatt az FA-t már a torna után 30 ezer euróra büntették, mivel a drukkerek ugyancsak megzavarták az ellenfél himnuszát, pirotechnikai eszközöket használtak, és többször is lézerfénnyel zavarták a dán kapust, Kasper Schmeichelt.

A finálé rendes játékideje 1:1-es döntetlennel zárult, a hosszabbításban nem született gól, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték, akik 1968 után lettek ismét Európa-bajnokok.

Rákos a Norwich kapusa

Hererákot diagnosztizáltak Dan Bardennél, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Norwich City kapusánál. A mindössze 20 esztendős walesi hálóőr jelenleg kölcsönben a skót Premiershipben érdekelt Livingstonnál szerepel, de bejelentette, hogy a betegség miatt felfüggeszti pályafutását.

„Nagyon nehéz volt, de a családom, a kollégáim és a barátaim segítettek átvészelni az elmúlt időszakot” – mondta a fiatal futballista, akit sokként ért a hír, sikerült azonban a daganatot korai stádiumban felfedezni, és jók az esélyei a gyógyulásra. A Norwich City jelezte, mindenben támogatja a kapust.